Két hónapon belül aszfalt lesz a Homoródszentmárton községbeli utcák hetven százalékán egy zajló útmodernizálásnak köszönhetően. Már most egyszerűbben juthatunk el Lókodba, ugyanakkor Kénos megközelíthetősége is javult.
Egy tartálykocsi és egy haszongépjármű ütközött össze csütörtök délelőtt Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az ülkei eltérőnél. Utóbbi jármű – egy szemtanú beszámolója szerint – a betonkorláton keresztül sodródott ki az útról.
Fokozott ellenőrzést hirdetett az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) a romániai utakon.
Félsávos, illetve a teljes útlezárások is lesznek az elkövetkező napokban a Gyergyóremetén található vasútátkelőknél – közli a polgármesteri hivatal.
Kamionnal ütközött egy kisbusz hétfőn reggel a Kolozs megyei Kackó község területén; a balesetben három ember meghalt, öten megsérültek.
Az elmúlt órákban lehullott nagy mennyiségű hó ellenére egyetlen Hargita megyei útszakaszt sem kellett lezárni. A rendőrség tájékoztatása szerint balesetek sem történtek.
Havazott az éjszaka Hargita megyében, a közutak jelentős részén téliesek az útviszonyok.
Átfogó kutatást indított a brassói Transilvania Egyetem a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér kapcsán. A felmérés Kovászna és Hargita megye lakóinak véleményét is feltérképezi.
Ideiglenesen lezárták munkálatok miatt Marosvásárhelyen a Ion Heliade Rădulescu utca, Băneasa és Szabadság utca közötti útsávot lezárták, ami a 9-es buszjárat útvonalát is befolyásolja.
Fél napra lezárják a csíkszeredai Venczel József utca egy szakaszát április 4-én, pénteken – tájékoztatja az érintetteket a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal.
Székelyudvarhelyen is komoly problémát jelent a parkolóhelyek hiánya, az autók száma folyamatosan növekszik, miközben a parkolóhelyek kialakítására rendelkezésre álló területek végesek. Ezen szeretne segíteni néhány helyszínen a városvezetés.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Az eddiginél nagyobb összeget fordítanak idén a nyári útkarbantartásra Csíkszeredában, a munkálatok közül elsőként a makadámutak javítását kezdik el. A legfontosabb beavatkozásnak a Kossuth Lajos utca újraaszfaltozása ígérkezik.
Sorolni lehetne, hogy hány autóst veszélyeztetett az a felelőtlen sofőr, aki szabálytalan előzésbe kezdett Argeș megyében. Fedélzeti kamera rögzítette az esetet.
Teljesen lezárják a Kornis Ferenc utca egy részét a Székely Támadt-várnál zajló munkálatok miatt kedden és szerdán – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Modern eszközöket vet be a közutakon a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság annak érdekében, hogy megelőzhetőek legyenek a közúti balesetek, kevesebb tragédia történjen és védettebb legyen a közösség.
Több mint egy kilométeres távolságból észlelik, fél másodperc alatt rögzítik a járműveket az e-SIGUR rendszerben használt intelligens radarok. Az ellenőrzésekkel kapcsolatos tudnivalókról a Kovászna megyei rendőrség munkatársai beszéltek a Székelyhonnak.
A szombaton végzett ellenőrzések nyomán a közlekedési rendőrök 521 sofőrnek vonták be a jogosítványát, 61-nek alkohol, 14-nek drog hatása alatti vezetés miatt – tájékoztatott vasárnap a belügyminisztérium.
Egy nap alatt több mint 400 bírságot szabtak ki összesen 204.839 lej értékben a rendőrség szállítási osztályának munkatársai a vasúti átjáróknál történő balesetek megelőzéséért szervezett akciók nyomán.