Közel egymillió lej értékben írt ki pályázatokat a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság a megyében működő szociális szolgáltatóként akkreditált egyesületek, alapítványok és egyházak számára.
Év eleje óta több mint 2200 útlevelet igényeltek Hargita megyében, tavaly összesen több mint 17 ezer úti okmányt állítottak ki a megyében. A Romániában kibocsátott útlevél 172 országba biztosít belépést – tájékoztat a Hargita megyei prefektúra.
Öt alkalommal riasztották lakott területen kószáló medve miatt a hatóságokat a hétvégén Hargita megyében – adja hírül hétfői összegzőjében a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóosztálya.
Enyhült ugyan, de közel sem oldódott még meg az antibiotikum-hiány a gyógyszertárakban. A készítményekre továbbra is nagy szükség van, mert nagyon sok a mandulagyulladásos gyerek, és más légúti megbetegedések gyakorisága is nő az idő enyhülésével.
Házi kolbász, friss disznóhús, krémes és száraz sütemények, torták – számos élelmiszer-biztonsági kockázatot hordoznak a közösségi hálón eladásra kínált hús- és cukrásztermékek, illetve más élelmiszer jellegű készítmények.
Maros megyében jelenleg két kórházban fogadnak kevesebb beteget, mivel az egészségügyi intézetben koronavírus-gócpont alakult ki. Jelenleg kétszáz aktív fertőzöttet tartanak nyilván. Hargita megyében a fertőzöttek száma 47.
Egy másodfokú (narancssárga jelzésű) és két elsőfokú (sárga) árvízriasztást adtak ki a hidrológusok szerdán tucatnál több folyó vízgyűjtő medencéjére vonatkozóan.
Katonai gyakorlatokat tartanak ebben a hónapban Sepsiszentgyörgy környékén – írja az Agerpres hírügynökség a 22. számú Cireşoaia hegyivadász-zászlóalj képviselőinek hétfői bejelentésére hivatkozva.
Nem tudják igényelni a számukra biztosított támogatást azok a tehéntartó gazdák, akik a tejet közvetlenül a fogyasztóknak adják el, ezért menet közben kell módosítani a vonatkozó törvényt, miközben vészesen közeleg a kérelmezési határidő vége.
Noha a büntetőtörvénykönyv szerint nem bűncselekmény, ha valaki tombolán értékesíti egy vagyontárgyát, a közösségi médiában ez kihágásnak számít a szerencsejátékokra vonatkozó sürgősségi kormányrendelet szerint, ami súlyos bírságot vonhat maga után.
Bocsos anyamedve vonult át a Havas Bucsin lejtőjén szombaton, nem sokkal délután három óra után – tájékoztatott a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóközleményben. A helyszínen tartózkodókat Ro-Alert rendszeren keresztül figyelmeztették a veszélyről.

Csaknem tíz év alatt közel hétezer gazda részesült támogatásban, mintegy 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében.
Pénzügyi szempontból az év egyik legfontosabb időszaka kezdődik el szerdán a gazdák számára, ugyanis március elsejétől igényelhetik az egységes mezőgazdasági támogatásokat. A 2023–2027-re vonatkozó új agrárstratégia miatt számos változással kell számolni.
Erdélytől Amerikáig megközelítőleg 25 ezer felolvasó jelentkezett eddig a világ hét országából a XV. Nemzetközi Felolvasómaratonra.
Nemrég a kormány országszerte 118, földrengés által veszélyeztetett iskolaépületről adott ki közleményt, helyszínmegjelölés nélkül, ugyanakkor arra utasították a tanfelügyelőségeket, hogy frissítsék az ezekre vonatkozó adatokat.
Nem történt előrelépés Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke és tizenkét másik személy ellen tíz évvel ezelőtt indult büntetőper keddi tárgyalásán, mert két védőügyvéd hiánya miatt ezt elnapolták.
Több mint ötven iskolai tanácsadói állást hirdethetnek meg összesen a három székelyföldi megyében a közeljövőben, így csökkenhet a rendszerben dolgozó szakembereken a teher. Jelenleg ugyanis előfordul, hogy 1300 gyerek jut egy tanácsadóra.
Pénzadományokat és használati tárgyakat gyűjt Hargita Megye Tanácsa a törökországi földrengés áldozatainak. Az adományok Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron is átadhatók.
Egy új juttatásnak köszönhetően akár jelentős többlettámogatást is kaphatnak a tejtermelő szarvasmarhatartó gazdák. Ez egy nagy lehetőség Hargita megyében, ugyanis országszerte itt van a legtöbb olyan tehéntartó, aki a támogatási kritériumoknak megfelel.