A sűrű havazás miatt korlátozzák a teherautók forgalmát kedden reggel 8 órától Hargita megyében a 13A jelzésű országúton Székelyudvarhely és Csíkszereda között, illetve a 15-ös országúton, Maroshévíz és Borszék között.
A tervezettnél lassabban halad a mezőgazdasági támogatások igénylésének a folyamata, ám az APIA Hargita megyei igazgatója szerint nem fog előfordulni, hogy egy gazda is lekésse az igénylési határidő végét amiatt, hogy nem tudják időben iktatni a kérelmét.
Nem elégedettek a képességfelmérő-próbavizsga eredményeivel a székelyföldi megyék tanfelügyelőségeinek illetékesei. Érdemes viszont tudni, hogy ezek a diákok másfél évig előre kiszámíthatatlan váltásokban online, hibrid és jelenléti oktatásban tanultak.
A Hargita megyei rendőrök az év első két hónapjában 31 távoltartási parancsot adtak ki a családon belüli erőszak áldozatainak kérésére; néhány esetben az erőszaktevők megszegték a távoltartás szabályait – írja az Agerpres hírügynökség.
Nincs fagykárveszély, és egyéb problémákat sem okoz a mezőgazdaságban a fagyosra fordult időjárás, sőt a szakember szerint még jól is jött a havazás a földeken. A korai virágzású gyümölcsfafajták rügyei viszont károsodhatnak, ha maradnak az éjjeli fagyok.
Hét Hargita megyei településen maradtak áramellátás nélkül a fogyasztók kedden délután, miután a heves széllökések és a havazás több helyen meghibásodást okoztak a villanyhálózatban.
Elfogadta Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök Lénárd András, a Csíki Manufaktúra és Csíki Csipszgyár alapító tulajdonosának vitára hívó felkérését. Íme, néhány a részlet a pikánsnak ígérkező vitáról.
Összesen 2160 lej fél év alatt történő befizetésével, négy hónapra akár 120 ezer lejt is kaphattak a szülési szabadság idejére azok, akik egyénileg kötöttek erre szerződést, és a megengedett érték maximumát jelölték meg havi jövedelmükként.
Jelentős lehűlés, talajmenti fagy, mérsékelt mennyiségű csapadék, erőteljes széllökések várhatók az elkövetkező napokban – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Véglegesítette a szaktárca az egészségügyben dolgozókat érintő költségvetési bértörvénytervezetet. A szabályozás egyik újdonsága, hogy az alapbér húsz százalékában határozták meg a bérpótlékok maximumát.
Román nyelv és irodalom írásbeli próbaérettségi vizsgán vesznek részt hétfőn a középiskolák végzős tanulói.

Csaknem tíz év alatt közel hétezer gazda részesült támogatásban, mintegy 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében.
Vidéki és városi postások osztották meg Székelyhonnal, hogy meglepően zökkenőmentes az energiakártyákkal való fizetés. Noha vannak fennakadások, ezek főként a személyes adatokkal függnek össze, és nem a kártyahasználatból adódnak.
Véget ér idén a Második esély elnevezésű program Kovászna és Hargita megyében. Iskolázatlan fiatalok és idősek kapnak lehetőséget arra, hogy elvégezzék az elemi vagy általános iskolai tanulmányaikat, növelve a munkaerőpiaci elhelyezkedés esélyét.
Megrázó tragédiának voltak tanúi többen március 16-án Csíkszeredában, amikor egy fiatalember felakasztott holttestével szembesültek. Ugyanilyen súlyos eset történt március 19-én Gyergyószentmiklóson is. Hogyan lehet feldolgozni az ilyen helyzeteket?
Több szakmában és a megye több településén indít ingyenes képzést munkanélküliek számára a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség. A jelentkezőknek csak a minimális végzettségre vonatkozó kritériumnak kell megfelelniük.
Tímár Sára és zenekara Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a költő népdallá vált verseiből készített új műsort, amelyet március 24–26. között Válaszúton, Gyimesközéplokon és Marosvásárhelyen mutat be.
Gazdafórumot és sajtmustrát is tartanak a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének szervezésében Hargita megyében március 24–25-én.
Befejezéshez közeledik a Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és tizenkét másik személy ellen 2013-ban indult büntetőper elsőfokú tárgyalása, de a hosszú ideje tartó folyamat végén is vannak még vitás kérdések.