Kutyával asszisztált tevékenységek zajlanak ezen a héten a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpont szervezésében, Gyergyószentmiklóson, kisgyerekek és fiatalok számára. A résztvevők számára nemcsak élményszerű a program, hanem terápiás szempontból is igen eredményes a foglalkozás.
Az Iránytű a munka világába projekt részeként kommunikációban, konfliktuskezelésben, társadalmi beilleszkedésben fejlődnek a résztvevő fiatalok a gyergyószentmiklósi táborban. A három nap alatt a tizennégy, 14 és 22 év közötti fiatalnak lehetősége van jobban megismerni önmagát, és rálátni az esetleges hiányosságaira.&
Elkerülik a medvék a Gyilkostó üdülőtelepet, javulnak a halak és denevérek életkörülményei, és új erdő is létesül – főbb pontokban ezt tervezi megvalósítani a Békás-szoros-Nagyhagymás Nemzeti Park. A közel három millió eurós pályázat előkészítése folyamatban van.
Segítséget nyújt Gyergyószentmiklós önkormányzata azoknak a helybélieknek, akik ingatlanjaikat gazdasági célokra használják, ám a koronavírus-járvány miatt részben, vagy egészben kiesett az ezekből remélt bevételük. Az érintetteknek szeptember középéig kell jelezniük igényeiket.
A régi aszfaltot újrahasznosítva, a korábbinál lényegesen olcsóbban tudják eltüntetni a közutakról a kátyúkat Gyergyószentmiklóson.
A gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány több éve foglalkozik gyerekeket fejlesztő lovas terápiával, noha idén a járványhelyzet miatt a megszokottnál később kezdhették el a tevékenységüket. A fogyatékos vagy krónikus beteg gyermekek azonban ezen a nyáron is részt vehetnek a foglalkozásokon.
A maroshévízi kórházban azonosított koronavírussal fertőzöttek közül hármat átszállítottak a székelyudvarhelyi kórházba, míg egy beteget a gyergyószentmiklósi kórház fertőző osztályán helyeztek el – tudtuk meg Ferenczy Istvántól, a gyergyószentmiklósi kórház menedzserétől.
Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen olyan fiataloknak segítenek a Gyulafehérvári Caritas katolikus szervezet szakemberei, akiknek iránymutatásra, tanácsra van szükségük a pálya- és munkahelyválasztásban.
Vasárnap tartották a Szent Kristóf-kápolna búcsús ünnepségét a Gyilkostón. Ez alkalommal megáldották a zarándokokat és a járműveket. A hagyományosan ehhez az eseményhez kötődő tóparti Sokadalom most elmaradt, viszont bent a városban filmvetítéssel pótolták ezt.
Gyergyószentmiklósi hegyimentők és tűzoltók indultak vasárnapra virradóan négy nő keresésére, akik eltévedtek a Ditró és Tölgyes közötti erdőben, egyikük pedig kificamította a bokáját – tudósít az Agerpres hírügynökség.
Megvonta a GO Rt.-től az ivóvíz- és csatornaszolgáltatás jogát a gyergyószentmiklósi képviselő-testület, és átadta a fűtésszolgáltatónak. Az átállás kilencven nap alatt kell megtörténjen.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor. A zarándokokat több ezres tömeg várta a peronon, akik az ősi székely szólamokkal köszöntötték, nemzeti dalokkal ünnepelték, és az immár 103 éves székely himnusszal búcsúztatták a Magyarországról érkező zarándokokat. Fotókon mutatjuk, hogyan fogadta Háromszék közössége az utazókat.
A gyergyószentmiklósi Szent Anna-kápolnáknál szombaton, a gyilkostói Szent Kristóf-kápolnánál vasárnap zajlik a hagyományos búcsús szentmise. Előző évekhez képest idén mindkét ünnep visszafogottabb lesz.
Életét vesztette pénteken egy személy miután felborult gépkocsijával Salamás és Borszék között – közölte Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) szóvivője.
Az úthálózat fejlesztését, a víz- és csatornarendszerrel kapcsolatos beruházásokat tartják a legfontosabbnak a gyergyószentmiklósiak. Ezt mutatja a városháza által készített online közvélemény-kutatás eredménye.
Az ország egyik legfestőibb üdülőhelyén, a Gyilkos-tónál mai napig sincs kiépítve a csatornahálózat, az ivóvízellátásban pedig gyakran keletkeznek problémák. A tarthatatlan helyzet megoldásának már 2008-ban nekikezdtek, és tizenegy év szünet után folytatják.
Mária Magdolna ünnepén, július 22-én tartották a gyergyókilyénfalvi templombúcsút. Az esemény alkalmával a Gyergyói Fotóklub kiállítását is megtekinthették a hívek.
A közművezetékek földbe helyezése után az útalap előkészítése zajlik a gyergyószentmiklósi Rózsa utcában. Az új víz- és csatornahálózatra való csatlakozásokkal kapcsolatosan az itt élőket egyeztetésre hívja a városháza.
Nagyszabású elektronikai hulladékgyűjtést szerveztek szombaton Gyergyószentmiklóson. A délutáni órákban már 12 tonnányi felesleg került ki a helyiek otthonaiból.