Hirdetés
Hirdetés

Újra felpezsdül az élet Gyergyószentmiklóson

Ezúttal is minden résztvevő tartós élelmiszereket adományoz a nehéz sorsúak asztalára. Archív

Ezúttal is minden résztvevő tartós élelmiszereket adományoz a nehéz sorsúak asztalára. Archív

Csütörtökön rajtol a 17. Gyergyói Ifinapok: szórakoznak, versenyeznek és közben rengeteget tanulhatnak a fiatalok, akik révén újra megpezsdül az élet Gyergyószentmiklóson.

Gergely Imre

2021. szeptember 07., 18:122021. szeptember 07., 18:12

Tavaly el kellett maradnia, idén azonban megszervezik az iskolakezdés előtti hétvégén az Ifinapokat. A versenybe nyolc csapat nevezett be, amelyeket összesen közel 150 fiatal alkot. Ők fognak végigvonulni csütörtökön 15 órától a gyergyószentmiklósi Szent István térről a Szeretetkonyháig, hogy folytassák a hagyományt, miszerint minden résztvevő tartós élelmiszereket adományoz a nehéz sorsúak asztalára. A mindig látványos és hangos felvonulással kezdődik el a rendezvénysorozat, amely 68 programszámot jelent.

Hirdetés

Amint Málnási Andrea, az Ifitéka ifjúsági iroda vezetője elmondta, az önkénes fiatalokból álló szervezőcsapat 70 százaléka kicserélődött a két évvel ezelőtti Ifinapok óta, és ez jót tett a rendezvénynek, megújul az esemény, és rengeteg kreatív ötlet valósul meg a vetélkedők és egyéb programok során.

A játékok ugyan elsősorban a benevezett fiataloknak szólnak, de szülők vagy bárki bekapcsolódhat, kipróbálhatja magát.

Számos programszám van, amely azt célozza, hogy tanuljanak, gazdagodjanak vele a résztvevők. Emellett azonban az egész verseny során fontos tapasztalatokat szereznek abból, hogy mit is jelent a csapatban való munka, közös gondolkodás, az egy célért való küzdelem. A szervezők szerint ismét megcáfolják azt a vélekedést, hogy „a mai fiatalok nem jók semmire”, megmutatják, hogy ha van lehetőségük, akkor bármire képesek. 

A versenyprogramok mellett az ifinapokat színesítik a koncertek: fellép a Csajod, a 4S Street, Szuverén Krú és a No Sugar is, de a reggeli torna is mindenki számára nyitott lesz. Az Ifinapok részletes programja szerdától elérhető a rendezvény Facebook-oldalán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés