Már nem tapasztalható krónikus hiány védőmaszkokból a gyógyszertárakban, és a házi készítésű, mosható változatokból is széles kínálat várja az érdeklődőket. A maszkok azonban csak akkor nyújtanak védelmet, ha megfelelően viseljük.
Változatlan maradt az esetek száma hétfőn Hargita megyében, továbbra is 22-re tehető a térségben a járvány kezdete óta igazolt koronavírus-fertőzések száma.
Vaslábon egy ház udvarára, míg a Székelyudvarhelyhez tartozó Szejkefürdőn szintén egy háztartás udvarára járt be a medve vasárnap este. Mindkét esetben riasztották a hatóságokat, valamint figyelmeztetést küldtek a környéken élőknek a RO-Alert rendszeren keresztül.
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások, amelyek erőteljesen visszavetették a gazdaságot, a székelyföldi városok költségvetésében is érezhető nyomokat hagynak. Tízmilliókra rúgó bevételkiesésekkel, átcsoportosításokkal kell számolni, korábban tervezett kiadásokról kell lemondani.
Míg a koronavírus-járvány kezdetén, az alaposan lecsökkent műtétei beavatkozások miatt minimálisra csökkent a vérközpontok tevékenysége, most újra arra kérik az önkénteseket, hogy jöjjenek és segítsenek a bajban lévő embertársaikon. Hargita megyében újrakezdődött a kiszállás is.
A nehéz körülmények között élők étkeztetését ellátó gyergyószentmiklósi szeretetkonyhán jelenleg 110 személy jut rendszeresen meleg ételhez, ez 15-tel több, mint a járványhelyzet előtti időben. Azonban míg az igény nőtt, az intézmény bevételei csökkentek. Elkél a segítség.
Egyhetes stagnálás után újabb koronavírus-fertőzést igazoltak vasárnap Hargita megyében. Ettől eltekintve továbbra is mindössze négy aktív eset van a megyében, mivel újabb személyt nyilvánítottak gyógyultnak.
Egy hete nem igazoltak újabb koronavírus-fertőzést Hargita megyében, ahol továbbra is mindössze négy aktív eset van. Ez a legalacsonyabb érték az országban.
Noha a kijárási korlátozások megszegéséért kirótt pénzbírságokat automatikusan nem törölte el az alkotmánybíróság döntése, azzal a hivatkozással, hogy az alaptörvénybe ütköznek, egyszerűbb lesz érvényteleníteni ezeket a bíróságokon. A hatóságok új rendelkezésekre várnak.
Több mint négyezren kerültek kényszerszabadságra Hargita megyében csak márciusban a koronavírus-járvány okozta gazdasági krízis következtében, az áprilisi adat azonban valószínűleg a tízezret is meghaladja. A munkanélkülivé váltak száma megközelítette az ezret, állásajánlatok viszont nemigen vannak.
Rendhagyó módon, de mégis megtartják a gyermeknapot Gyergyószentmiklóson.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Négyre csökkent az aktív esetek száma pénteken Hargita megyében, miután további három koronavírus-fertőzött személyt nyilvánítottak gyógyultnak. Újabb fertőzést nem igazoltak, így hivatalosan továbbra is 21 megbetegedést jegyeznek a térségben.
A központi tájékoztatással ellentétben nem igazoltak újabb koronavírus-fertőzést csütörtökön Hargita megyében. Az intézményes karanténban lévők száma viszont ismét jelentősen megugrott, és ismét meghaladta a 300-at.
Négy helyen zajlik útépítés jelenleg Gyergyószentmiklóson, valamint az ivóvíz- és csatornahálózat bővítésén is több munkaponton dolgoznak. A múzeumban jelenleg a belső terekben folyik a munka. A következő hetekben újabb nagyarányú fejlesztések kivitelezése indulhat el.
Noha a kulturális intézmények közül szinte elsőkként nyithatnak a romániai múzeumok május 15-e után, a székelyföldi intézményeknél egyelőre elég bizonytalan a jövő: a tevékenység újraindításának feltételeiről semmilyen utasítást nem kaptak az intézményvezetők, a betervezett program is teljesen felborult.
Récefalvára és Hágótőre is jó minőségű aszfaltút vezet majd – többek között ezt célozza a Hargita megyei önkormányzat hamarosan induló beruházása. Ugyanakkor Csomafalván és Ditróban járdák épülnek, Várhegy és Salamás között híd újul meg.
További négy személyt nyilvánítottak gyógyultnak szerdán Hargita megyében, illetve az intézményes karanténban lévők száma is csökkent. Újabb fertőzést nem igazoltak a térségben.
Egészségügyi maszkok beszerzéséhez adományozott jelentős összeget egy gyergyóremetei lakos a helyi egészségháznak a járványhelyzet első időszakában. A felajánlás példátlan adakozást indított el.