Újabb nap, újabb téves adatok Hargita megye esetében: a Stratégiai Kommunikációs Csoport pénteken is újabb esetről számolt be, a megyei prefektusi hivatal szerint azonban változatlan maradt a fertőzöttek száma.
Megosztja az embereket, hogy az elmúlt hetekben több fát is kivágtak Gyergyószentmiklóson. Általában az a tapasztalat, hogy azok számára fontos a fakivágás, akik ezek közvetlen közelében laknak, vannak azonban, akik mindenféle fa kivágást ellenzik. Egyébként csak az öreg és a beteg fákat vágják ki.
Ha azokról az időszakokról beszélünk, amikor a kommunikációs szakma igazán próbára volt téve, akkor az elmúlt szűk néhány hónap biztosan bekerül a szakkönyvekbe. Hiszen a hirtelen ránk szakadt „válság” során senki nem tudja, mit hoz a holnap.
Kétmillió lejt a gyermekvédelmi rendszerre fenntartására különítettek el, kétszázötvenezer lejjel pedig a családorvosi rendelők felszereltségén szeretnénk javítani a Hargita megyei önkormányzat ötmillió lejes tartalékalapjából. Tavaly év végén 12 új lélegeztetőgépet vásároltak.
Megérkezett a Magyar Kormány védőfelszereléseket és fertőtlenítőszereket tartalmazó adománya a négy erdélyi római katolikus egyházmegye Caritas szervezetei számára – tájékoztatott Molnár József, a Gyulafehérvári Caritas közkapcsolati felelőse.
Megközelítette a háromszázat az intézményes karanténban lévők száma csütörtökön Hargita megyében, újabb fertőzést azonban nem igazoltak a térségben, és a gyógyultak száma is növekedett.
Ritkán bírságolt a szükségállapot bevezetése óta a fogyasztóvédelmi hatóság Hargita megyében, de nem azért, mert mindenhol példásan betartották a katonai rendeletekbe foglalt járványmegelőzési intézkedéseket.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a koronavírus-járvány alatt online sugározza a korábbi darabjait, az épületben pedig felújítják a termeket.
A külföldről hazatérő munkavállalók körében kíván felmérést végezni a Hargita megyei önkormányzat.
Egy hónap kihagyás után ismét lesz véradás Gyergyószentmiklóson. Legközelebb május 6-án, szerdán délelőtt várja az önkéntes véradókat a Hargita Megyei Vérközpont. Az óvintézkedések miatt szigorúak a szabályok, ezért az esetleges tumultust előzetes telefonos előjegyzéssel szeretnék elkerülni.
Többnapos stagnálás után húszra emelkedett a Hargita megyében igazolt esetek száma, miután szerdán újabb személynél mutatták ki a fertőzést. A Stratégiai Kommunikációs Csoport által közölt adatok szerint továbbra is 19 fertőzöttet tartanak nyilván Hargita megyében.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
További három személyt gyógyultnak nyilvánítottak és kiengedtek a kórházból kedden Hargita megyében, így összesen már öten küzdötték le a fertőzést a térségben.
A kötelezővé vált online oktatással a diákok esélyegyenlősége válik kérdésessé, ugyanis vannak olyan helyzetben élő tanulók, akiknek nem csak az okos eszköz és az internet-hozzáférés hiánya okoz gondot a távoktatás megvalósulásában, hanem a család írástudatlansága is.
Alaposan meghökkent a gyergyóditrói Kelemen Károly, amikor azt látta, hogy földjéről valaki elvitte az oda kihordott istállótrágyát. „Ilyent sem hallott még a világ” – mondja a gazda.
Számottevően megugrott az intézményes karanténban lévők száma Hargita megyében, újabb fertőzést azonban nem igazoltak hétfőn.
A legutóbbi tájékoztatás óta 303 új koronavírusos megbetegedést mutattak ki Romániában, és ezzel 11 339-re nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma – írja az Agerpres hírügynökség a Stratégiai Kommunikációs Csoport hétfő 13 órai tájékoztatására hivatkozva.
Újabb informatikai hiba miatt ismét téves adatokat közölt Hargita megye esetében vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (CGS): újabb esetről számoltak be, pedig valójában változatlan maradt a fertőzöttek száma.
Noha a törvények tiltják, mostanság mégis egyre többször tapasztalni, hogy égnek a szántók, legelők, kaszálók. A szakemberek szerint ezzel sokkal több kárt okoznak a gyújtogatók a termőföldekben, mint amennyi haszna lenne. A felmenőiktől örökölt tudásra alapozó gazdák egy része viszont más véleményen van.