
A tartalékalapból különítettek el pénzt a gyermekvédelmi rendszer működtetésére Hargita Megye Tanácsának havi ülésén
Fotó: Gecse Noémi
Kétmillió lejt a gyermekvédelmi rendszerre fenntartására különítettek el, kétszázötvenezer lejjel pedig a családorvosi rendelők felszereltségén szeretnénk javítani a Hargita megyei önkormányzat ötmillió lejes tartalékalapjából. Tavaly év végén 12 új lélegeztetőgépet vásároltak, további 10 beszerzése pedig folyamatban van.
2020. április 30., 15:522020. április 30., 15:52
2020. április 30., 16:372020. április 30., 16:37
Hargita Megye Tanácsa a tavalyi évhez képest húsz millió lejjel kevesebből tud gazdálkodni, akár folyamatban levő munkálatokat is le kell állítsanak a hiány következtében – számolt be a megyei önkormányzat havi ülésén Borboly Csaba, az intézmény vezetője. Szerinte jó döntés volt, hogy eddig nem költöttek sok pénzt a vírus megjelenése előtt, hiszen most van amihez nyúlni, a járvány megelőzésére sikerült nagyobb összegeket átcsoportosítani” – tette hozzá az elnök.
Csíki Majális idén is lesz, igaz, csak otthonról tudjuk majd követni
Fotó: Gecse Noémi
– számolt be Becze István projektfelelős. Hozzátette, többek között jótékonysági része is lesz az ünnepségnek.
„Hargita Megye Tanfelügyelőségével karöltve tantárgyanként – román, magyar, matek – 20 oldalas kis füzetet állítunk össze a végzős rászoruló diákoknak” – ezt már Ferencz-Salamon Alpár közölte.
A nyomtatott alapú és irányított magyarázatú munkafüzet 150 nyolcadikos diákhoz fog eljutni a tervek szerint.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!