Szent Márk evangélista, vértanú ünnepén, április 25-én, illetve a hozzá közel eső vasárnap a római katolikusok liturgikus formában fohászkodnak jó termésért és a természeti csapások elkerüléséért. Idén szerény körülmények között tartják meg a lelkipásztorok a szertartást.
Nem állt meg a rendőrök jelzésére, felgyorsított, majd menekülni kezdett egy kisteherautóval közlekedő húszéves férfi pénteken Oklándon. Az üldözés Brassó megyében ért véget.
Nem igazoltak újabb fertőzést szombaton Hargita megyében, így a hivatalos adatok szerint továbbra is 19-re tehető a térségben igazolt esetek száma.
Tizenhat személyt kórházban tartanak megfigyelés alatt, két személy meggyógyult, egy pedig elhunyt – így néz ki a legfrissebb koronavírus-mérleg Hargita megyében, miután pénteken újabb személynél igazolták a fertőzést.
Szent György életéhez több legendás elem kapcsolódik. A középkor egyik leginkább tisztelt vértanújáról, a tizennégy segítőszent egyikéről a magyar katolikus egyházban pénteken emlékeznek meg.
A 105 éve történt örmény genocídium, azaz népirtás idei évfordulóján nincs mód a közösségi emlékezésre. Mit lát a mai zarándok, ha Törökországban, a hajdani Ani-királyság ösvényein lépdel?
Az őszi vetések esetében már most mintegy 30–35 százalékos terméskiesést valószínűsítenek a szakemberek Hargita megye esetében, pedig az aszály tekintetében itt jobb a helyzet, mint az ország jelentős részében. Ha viszont nem lesz eső egy, két héten belül, azt már a tavaszi vetések is megszenvedik.
Sok olyan gyergyószentmiklósi személy, vagy cég is van, akinek nincs érvényben lévő szerződése a háztartási hulladék elszállítására vonatkozóan, miközben ugyanúgy van szemetük, mint azoknak, akik fizetnek a szolgáltatásért. Aki nem hajlandó szerződést aláírni, az büntetésben is részesül.
Közel 20 napirendi pontot vitattak meg csütörtökön délután a gyergyószentmiklósi képviselő-testület tagjai. A járvány elleni óvintézkedés miatt ez az ülés is online zajlott, mindenki lakásában, vagy irodájában ülve vett részt ezen, szólt hozzá és szavazott.
Tizennyolc órán át dolgoztak a lángok megfékezésén a Pongrác-tető közelében a gyergyószentmiklósi tűzoltók. Nem lehet tudni, hogy ki okozta a szerda délután keletkezett tüzet, de feltehetően a legelőtisztítás felelőtlen módja miatt csaptak fel a lángok.
Tizenkilencre emelkedett a Hargita megyében igazolt esetek száma, miután csütörtökön újabb két személynél igazolták a fertőzést.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
A fatelepen csakis a városban élők juthatnak tűzifához, amely az önkormányzati tulajdonú erdőkben folytatott kitermelésekből származik.
115 adag ételt készítettek a Szabadtűzi Lovagrend Észak-Székelyföldi Kapitányságához tartozó gyergyószentmiklósi szakácsok, figyelmességképpen a járványhelyzetben a veszélyeknek leginkább kitett embereknek.
A kijárási korlátozások megszegése miatt kirótt bírságok ellen, noha az ügyfélfogadás szünetel, postai úton, illetve elektronikus levélben is lehet panaszt benyújtani a bíróságokon. A kereseteket csak a szükségállapot megszűnése után tárgyalják.
Nem igazoltak újabb fertőzést szerdán Hargita megyében, az erre vonatkozó téves központi tájékoztatást egy informatikai hiba okozta. A hivatalos adatok szerint tehát továbbra is 17 igazolt koronavírus-fertőzést tartanak számon a megyében.
Lényeges feladatuk van a Hargita megyei településeken tevékenykedő polgárőröknek és önkéntes tűzoltóknak a koronavírus-járvány idején, hiszen rendszeresen ellenőrzik a kijárási tilalom, illetve a házi elkülönítés betartását. Őrjáratozásaikkal a bűncselekmények megelőzéséhez is hozzájárulnak.
6665 darab szájmaszkot készítettek azok a gyergyószéki hölgyek, akik az RMDSZ Gyergyószéki Területi Szervezetének felhívására kezdtek maszkavarrásba. Az anyagot az RMDSZ biztosította számukra a varrást pedig önkéntes munkában vállalták.
Az intézményes karanténban lévők száma ismét kétszáz fölé emelkedett kedden Hargita megyében, az otthoni elkülönítésben lévőké viszont csökkent, és újabb esetet sem igazoltak.