Az erdőfelújítás és a csemeteültetés időszaka van, a székelyföldi erdőkben néhol már megkezdődött a munka, de hegyvidéki területeken még a hóolvadást, az időjárási viszonyok enyhülését várják. Több millió facsemetét kell elültetni ebben az évben.
Bár a lazításoknak köszönhetően sok fiatal tervezi élete nagy napját, és ezáltal az esküvőszervezésben és -lebonyolításban érdekelt cégek is levegőhöz jutnak, a lapcsaládunknak nyilatkozó vállalkozók szerint továbbra is nagy a bizonytalanság.
Ahogy az egyéni háztartásokat, úgy az oktatási intézményeket is kedvezőtlenül érintette a közszolgáltatások árának növekedése. Ezúttal a villanyárakat vettük górcső alá, hogy megtudjuk, hol melyik szolgáltató biztosítja az áramot az intézményekben.
Rekordnak számító gyorsasággal, már januárban, illetve február elején megszavazták a megyei költségvetéseket a székelyföldi megyei önkormányzatok. Az akkor megszavazott számokat vettük nagyító alá.
Tizenhat millió lej kormányfinanszírozás érkezik négy gyergyószéki önkormányzathoz azzal a céllal, hogy ebből fedezhessék a folyamatban lévő beruházásaikhoz a szükséges önrészeket.
Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben, ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe. Gyergyószentmiklóson a virágvasárnapi egyházi liturgiának egyik legfontosabb eseménye a barkaszentelés.
Egy frissen elfogadott sürgősségi kormányrendelet értelmében tilos minden fajta hulladék, anyag vagy tárgy felgyújtása, valamint a szemét elásása Romániában. Ezekért vagy a hulladék nem megfelelő helyen történő kidobásáért nemcsak pénzbírság járhat.
2019 őszén kezdődött és az eredeti ütemterv szerint 18 hónap alatt kellett volna elkészüljön Gyergyószentmiklóson az úgynevezett teherforgalmi út felújítása. A munkálatok zajlanak, idén befejeződhet a kivitelezés.
Magyarországi középiskolások szereznek szakmai tapasztalatot ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. A visszajelzések szerint az őket befogadó munkaadók is elégedettek a tevékenységükkel.
Ingyenes szűrővizsgálati programot indít a gyergyószentmiklósi kórház. Április végétől minden hónapban huszonöt Gyergyó-medencei személy számára nyílik lehetőség arra, hogy csontsűrűségmérésen, vagy mellelváltozás-vizsgálaton vegyen részt.
Hargita megyében már nincs olyan település, ahonnan ne kapott volna medvék jelenléte miatt riasztást a megyei csendőrség. Az elmúlt két évben drasztikusan megnőtt a medvék miatti hívások száma.
Felső–Háromszék Szentföldként aposztrofált részének erős bástyája a kézdiszentléleki római katolikus templom, amely ugyan csak az 1332-es pápai tizedjegyzékben szerepel első ízben, de az alapjait korábban lerakhatták.
Az egészség világnapját minden évben április 7-én tartják, ezen a napon alakult meg ugyanis 1947-ben az Egészségügyi Világszervezet. Az idei egészségügyi világnap mottója az Our planet, our health, azaz A mi bolygónk, a mi egészségünk.
A hétfőn elkezdődött országos próba-képességvizsga szerdán ért véget az anyanyelvből szervezett írásbelivel, előző napokon román nyelvből és matematikából tesztelték az általános iskolai tanulmányaikat záró tanulókat.
Visszafogottan pályáztak eddig a Hargita megyei mozgássérültek a mozgásképességüket elősegítő technikai eszközökre a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósághoz. A lehetőséggel még lehet élni.
A művelődési ház felújítási munkálatainak idejére a Szabadság térre, a Turisztikai Információs Iroda székhelyére költözött a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ.
A korlátozott teherbírású útszakaszokon közlekedő teherszállítók nyilvántartásáért indított online felületet Hargita Megye Tanácsa, a hargitamegye.ro honlapon az engedélyezett szállítók rendszám alapján is követhetők.
Petres Sándor régi közéleti szereplő, a közigazgatás mindkét oldalán – önkormányzati, illetve kormányzati tisztségviselőként – komoly tapasztalattal rendelkezik. Hargita megye nemrég kinevezett prefektusával beszélgettünk.
Fellendült országos szinten a munkaerőpiac, több tízezer új állást hirdettek meg a cégek az elmúlt időszakban. Hargita megyében ezzel szemben évek óta stagnál a munkahelyek száma. Ennek oka, hogy csak néhány ágazatba keresnek munkaerőt.