Lapunk rendszeresen beszámol a székelyföldi vadásznapokról, ám eddig csak fotókkal jelentkeztünk az égiszük alatt zajló főzőversenyekről. Most az utóbbi négy kiadás fődíjas fogásainak receptjeit is megosztjuk, kezdve a diós, laskás vaddisznóraguval.
Idén először rendezték meg a SCA Double Steak és KCBS Master Series BBQ nemzetközi versenyt a Transylvanian Steak & BBQ Fest keretében.
Egy borkóstolóval egybekötött vacsora különleges ízpárosításokat, részleteiben átgondolt, aromáiban és vizuálisan is gyönyörködtető élményt adhat.
„Az erdélyi multikulturális gasztronómia eljutott egy olyan szintre, hogy Romániában egyre többen értik, használják, szeretik, és reméljük, hogy idővel ez nemzetközi szintre fog emelkedni”.
Teljes a világ – ezt érezzük egy ízletes étel elfogyasztás után, főleg, ha ezt a szeretteink körében tehetjük meg. A gasztronómia a kultúránk része, és ugyanúgy megtartó erő, mint a közösség. Mi most a Gasztroliget közösségébe hívunk.
Karácsonykor minden család asztalán ott van a bejgli, de a hagyományos ízek mellett idén megjelenik néhány újdonság is.
Pontosan meghatározott folyamatok és gondosan összeválogatott hozzávalók – köztük a pityóka és a kötelező „kellék”, a kovász –, illetve a készítő nagy fokú hozzáértése teszi összetéveszthetetlenné a kemencében sült hagyományos csíki házi kenyeret.
Hét író kedvelt fogásait kóstolhatja meg az, aki szeptember 16-21. között betér a farkaslaki Kotyogó étterembe. A gasztronómiai különlegességek mellett pedig számos programot is kínálnak.
Különböző tévéműsorok által ismerhettük meg, sokunk könyvespolcán ott vannak az általa jegyzet szakácskönyvek, az elmúlt években nyomon követhettük, hogyan alakítja ki az Őrségben a konyhakertjét, újabban pedig saját kozmetikai termékeit is piacra dobta.
Egy nap alatt két alkalommal is találkozhatnak az érdeklődők Kézdivásárhelyen Nyáry Krisztián anyaországi irodalomtörténésszel, íróval, aki főként Így szerettek ők című, magyar írók, költők szerelmi életét boncolgató műve révén vált Erdélyben is ismertté.

Górcső alá vesszük az FK Csíkszereda Botoșani elleni sikerét és az új igazolások körüli furcsaságokat, elemezzük a Sepsi OSK új csatárait, és az Erste Liga alapszakaszának drámai végjátékát is.