Ellenőrzik a tanintézmények kazánjait, hogy megelőzzék a baleseteket

Ellenőrzik a tanintézmények kazánjait, hogy megelőzzék a baleseteket

Kézbe vette a tanintézetek, közintézmények kazánjainak ellenőrzését a Kovászna Megyei Munkafelügyelőség, hogy az esetleges baleseteket megelőzzék.

Gyergyói Diákkonferencia: a nemzetköziség hozadékáról is beszéltek

Az egri tanárok előadásaiból nagyon sok újat tanulhattunk – számolt be Dániel Botond a negyedik, immár nemzetközi szintű Gyergyói Diákkonferencia munkálatairól, amit a hétvégén tartottak. A szervező, az Erőforrásközpont vezetője az esemény hozadékáról, a tapasztalatokról is beszélt.

Gyergyói Diákkonferencia: a nemzetköziség hozadékáról is beszéltek
2018. szeptember 24., hétfő

Megváltozott a MOGYE neve az egyetemegyesülést követően

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hivatalos elnevezése ezentúl Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Műszaki Egyetem, miután lezárult a MOGYE és a Petru Maior Egyetem egyesítésének folyamata.

Megváltozott a MOGYE neve az egyetemegyesülést követően
2018. szeptember 24., hétfő

„Felfújt lufi az egész ügy”

Semmiféle politikai-szeparatista töltete nem volt a nemzeti összetartozás napján, június 4-én az iskola udvarán készült művészi alkotásnak, az ilyen jellegű feltételezések csak belemagyarázások – nyilatkozta lapunknak a székelyudvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola igazgatója.

„Felfújt lufi az egész ügy”
„Felfújt lufi az egész ügy”
2018. szeptember 24., hétfő

„Felfújt lufi az egész ügy”

2018. szeptember 21., péntek

Megbecsülés és magas fizetés hiányában nehéz vonzóvá tenni a pedagógusi pályát

Hogyan képzik a pedagógusokat azokban az országokban, amelyekben a legsikeresebb oktatási rendszerek működnek, illetve miként teszik vonzóvá a tanári pályát a fiatalok számára? – többek között erről értekezik az OECD nemrég kiadott tanulmánya.

Megbecsülés és magas fizetés hiányában nehéz vonzóvá tenni a pedagógusi pályát
2018. szeptember 20., csütörtök

Kettős mércét emleget az RMDSZ Nagy-Magyarország-ügyben, felhozva a centenáriumi Nagy-Románia-arculatot

Az erdélyi magyarság, valamint Székelyudvarhely elleni támadásként értékeli az RMDSZ városi szervezete, hogy az oktatási minisztérium szankciókat javasol a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola nemzeti összetartozás napi megemlékezése miatt.

Kettős mércét emleget az RMDSZ Nagy-Magyarország-ügyben, felhozva a centenáriumi Nagy-Románia-arculatot
2018. szeptember 20., csütörtök

Elsősegélynyújtás diákokkal

Mintegy ötszáz székelyudvarhelyi középiskolás kapott ízelítőt az elsősegélynyújtás alapjaiból az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) programja révén. A napokban zajlott bemutatókon a diákok is kipróbálhatták a különböző technikákat.

Elsősegélynyújtás diákokkal
Elsősegélynyújtás diákokkal
2018. szeptember 20., csütörtök

Elsősegélynyújtás diákokkal

2018. szeptember 19., szerda

Megszületett a jelentés az udvarhelyi iskola nagy-magyarországos esete kapcsán

Az oktatási minisztérium ellenőrző testülete szerint „politikai-szeparatista jellegű tevékenység” zajlott a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában, amikor a tanulók – egy magyarországi iskola diákjaival együtt – Nagy-Magyarország térképét rajzolták le az udvaron június 4-én.

Megszületett a jelentés az udvarhelyi iskola nagy-magyarországos esete kapcsán
2018. szeptember 19., szerda

Várják a művészeti népiskolába a gyergyói jelentkezőket

Gyergyószentmiklóson négy szakot indít a Hargita Megyei Művészeti Népiskola, amelyekre nemcsak fiatalok, hanem felnőttek jelentkezését is várják.

Várják a művészeti népiskolába a gyergyói jelentkezőket
2018. szeptember 18., kedd

Vízkeménységet is tudnak mérni ebben a csíki iskolában

Új laboratóriumi eszközökkel bővült a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola környezetvédelmi szakterme: a diákok vízelemzéshez szükséges gyorstesztes ládát, illetve a műszeres analitika tantárgyhoz kromatográfiás eszközcsomagot használhatnak az idei tanévtől.

Vízkeménységet is tudnak mérni ebben a csíki iskolában
2018. szeptember 17., hétfő

Portugáliában gyakorlatozhatnak a gyergyószentmiklósi fiatalok

 A gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Szakközépiskola uniós projektet indított el a tanintézetben járó diákok szakmai fejlődéséért. Az Erasmus+Lehetőségek – hargitai fiatalok felkészítése a holnap kihívásaira! – címmel indított programban 42 fiatal vesz részt.

Portugáliában gyakorlatozhatnak a gyergyószentmiklósi fiatalok
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
2018. szeptember 17., hétfő

Ajándékcsomagot kaptak a tanévet magyar iskolában kezdő elsősök

Minden olyan gyerek, aki magyar tannyelvű intézetben kezdi az oktatást Maroshévízen, ajándékcsomagot kap a tanév elején.

Ajándékcsomagot kaptak a tanévet magyar iskolában kezdő elsősök
2018. szeptember 17., hétfő

Az „eltiltott” magyar tanítók továbbra is megtartják a románórákat

Nincs, aki megtartsa a román tanórákat a Hargita megyei elemi osztályokban, a minisztériumi intézkedés csak rontott a románoktatáson. A megyében több mint százötven szaktanárra volna még szükség ahhoz, hogy az előírásoknak megfelelően adhassák le a tananyagot.

Az „eltiltott” magyar tanítók továbbra is megtartják a románórákat
2018. szeptember 17., hétfő

Intenzív turisztikai és vendéglátóipari fejlesztésekre készülnek

Nem csak az elvándorlás és az egyre nagyobb mértékű munkaerőhiány nehezíti a vendéglátósok, turisztikai vállalkozások működését, fejlődését, de a már meglévő alkalmazottak szakmai ismeretei is jelentős javításra szorulnak.

Intenzív turisztikai és vendéglátóipari fejlesztésekre készülnek
2018. szeptember 15., szombat

Nőtt a szociális ösztöndíj, de kevesebb a diák is, aki itthon maradna érte

Közel harminc százalékkal nő az új tanévtől a nehéz anyagi helyzetben élő középiskolások által igényelhető szociális ösztöndíj értéke. De elég ez valamire? Van például olyan szakiskolai osztály, amelyben tavaly még tizenöten voltak, de iskolakezdésre négyen maradtak, a többiek ugyanis elmentek külföldre dolgozni.

Nőtt a szociális ösztöndíj, de kevesebb a diák is, aki itthon maradna érte
2018. szeptember 13., csütörtök

Hamarosan utalják a Szülőföldön magyarul program támogatásait

Két hét múlva kezdi a Szülőföldön magyarul program keretében a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás, illetve hallgatói támogatás folyósítását a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Hamarosan utalják a Szülőföldön magyarul program támogatásait
2018. szeptember 11., kedd

Igényelhetők a szociális értékjegyek, de konkrétan megvan, hogy mire szabad költeni

A havi ötven lej értékű ösztönző támogatás szeptember 12-től igényelhető az óvodások számára – tudatja az érdekeltekkel a gyergyószentmiklósi városháza sajtóosztálya. A kérelemhez szükséges aktacsomót a szociális iroda Kárpátok utcai székhelyén kell leadni.

Igényelhetők a szociális értékjegyek, de konkrétan megvan, hogy mire szabad költeni
2018. szeptember 10., hétfő

Hargita megyében egyedülálló képzéseket kínál a népiskola

Ruhatervezés, alkalmazott grafika és mozgóképi animáció szakokkal bővült a Hargita Megyei Művészeti Népiskola oktatási palettája idén. Ezek mellett zenei és képzőművészeti szakterületeken is zajlik majd tanítás.

Hargita megyében egyedülálló képzéseket kínál a népiskola

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye