
Mihai Tîrnoveanu és támogatói a fakeresztekkel az úzvölgyi temetőben
Fotó: Pinti Attila
A bíróság elutasította Csíkszentmárton önkormányzata és a Hargita megyei tanács fellebbezését az ügyészség döntése ellen, a hatóságok szerint nem történt törvénysértés tavaly júliusban, amikor fakereszteket állítottak az úzvölgyi katonatemetőben.
2024. november 19., 11:572024. november 19., 11:57
Tavaly július 8-án a Mihai Tîrnoveanu vezette Nemzet Útja (Calea Neamului) román nacionalista szervezet tagjai és szimpatizánsai kivonultak az úzvölgyi katonatemetőbe, és 150 fakeresztet állították az általuk „ott nyugvó román hősöknek” nevezett katonák emlékére. Emellett egy nagyobb, több mint 5 méter magas keresztet is felállítottak.

Ismét az úzvölgyi haditemetőre irányul a figyelem, miután románok egy csoportja arra készül szombaton délután, hogy fakereszteket rakjon az eltávolított betonkeresztek helyére. A Székelyhon a helyszínről tudósít.
Ez az akció egyfajta válasz volt a dormánfalvi polgármesteri hivatal lépésére, amely a jogerős bírósági ítéleteket végrehajtva június végén eltávolíttatta a sírkertből a jogsértő módon, engedélyek nélkül épített emlékművet, zászlósort és betonkereszteket. Még a történtek előtt
Ehhez csatolták később a Csíkszentmárton polgármestere, illetve más személyek által benyújtott feljelentéseket is.
Az ügyben a csíkszeredai ügyészség folytatott vizsgálatot, ezt április végén lezárta, azzal a megállapítással, hogy nem történt törvénysértés a fakeresztek felállítása során. Az elküldött tájékoztatás szerint

Nem követtek el bűncselekményt a Nemzet Útja szervezet tagjai és szimpatizánsai, amikor tavaly júliusban fakereszteket állítottak az úzvölgyi katonatemetőben – áll az ügyészség által elküldött dokumentumban, amely a büntetőeljárás lezárását is jelenti.
Az ügyészség döntését követően a csíkszentmártoni önkormányzat és a Hargita megyei tanács a Csíkszeredai Bírósághoz nyújtott be fellebbezést, kérve, hogy vizsgálják felül az ügyészség megállapítását, és kötelezzék a büntetőeljárás folytatására ebben az ügyben.
Az ítélet jogerős, így a fakeresztek elhelyezését és ennek körülményeit megkérdőjelezni már nincs törvényes lehetőség.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
10 hozzászólás