Négy család és egy idős asszony karácsonyát tették szebbé azok a gyermekrajzok, amelyek a csíkszeredai Škoda márkaképviselet jövő évi naptárát díszítik.
Több lehetőség közül választhatnak azok a csíkiak, akik az utolsó napokra hagyták a karácsonyfa-vásárlást, mint azok, akik már múlt héten beszerezték azt.
A tűzifa drágulása ellenére az általunk megkeresett csíki tanintézetekben nem kell attól tartani, hogy a gyerekeket hideg osztálytermek várják reggelente. A legtöbb helyen fával oldják meg a fűtést, a szükséges mennyiséget jobbára beszerezték az intézményvezetők.
A jelenleg 34 taggal működő csíkszentgyörgyi Illyés András Egyházi Kórus nem csak saját egyházközségének ünnepeit tette szebbé, már több magyarországi településen is énekükkel szolgálták az Urat.
A termelőszövetkezetek idejében „fénykorukat élték”, jelenleg viszont egyre kisebb az igény a Csíkszéken még meglévő mérlegházak iránt. Van település, ahol a községvezetés a kihasználatlansága miatt a létesítmény lebontása mellett döntött.
Jövő augusztusban kell befejeznie Felcsík integrált fejlesztése elnevezésű projektjét a Felcsík Kistérségi Társulásnak, miközben a Dánfalva, Karcfalva és Szenttamás alkotta fejlesztési társulás már aláírta a finanszírozási szerződést egy újabb pályázatra.
A műszaki mentőknek kellett kiszabadítaniuk a roncsok közül egy nőt, miután járművével a 12A jelzésű országúton a menetirányával ellentétes sávba sodródva frontálisan ütközött egy szemből közlekedő személyautóval szombat reggel.
Nem lehet egyelőre karácsonyfának való fenyőt kapni a csíkszeredai piacon, sőt, az is lehet, hogy idén egyáltalán nem is lesz. A vásárlók ennek ellenére több lehetőség közül is választhatnak.
Egyelőre nem kedvez az időjárás a korcsolyapályák működtetőinek, idén ezidáig egyetlen szabadtéri jégpályát sem tudtak megnyitni Csíkszéken. A téli sport kedvelői csupán a megyeszékhelyi Molnár Lajos, illetve a karcfalvi műjégpályán hódolhatnak szenvedélyüknek.
Habár egyre több tanintézetben kell hátrányos helyzetű roma gyerekekkel, vegyes összetételű osztályokkal foglalkozniuk a pedagógusoknak, ennek ellenére a tanárképzés ideje alatt alig készítik fel őket az ilyen osztályokra.
Életbe lépett az új, 2018-ra érvényes vasúti menetrend. Van néhány újdonság, az érkezések, indulások időpontjai is némiképp módosultak. Budapestről a Corona InterCity most reggel 8.16 órakor érkezik Csíkszeredába, visszafelé pedig 20.28-kor indul.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
Több mint 37 ezer lej értékben foglalt le karácsonyfákat a Hargita megyei csendőrség a hétvégén.
A jövedelemadóból és általános forgalmi adóból Hargita megyébe visszaosztott 1,15 millió lejből több mint 400 ezer lejt csíkszéki önkormányzatok számára hagyott jóvá Hargita Megye Tanácsa.
Szeplőtelen fogantatás napját december 8-án ünnepli a római katolikus egyház, piros betűs ünnep ez. Ebből az alkalomból ünnepi szentmisét tartanak Csíkmenaságon és Csíkdánfalván.
A Magyar Országgyűlés képviselője, Boldog István érkezett Erdélybe, hogy kíséretével elhozza az alföldi Kétpón főzött szilvalekvárból a marosszékieknek és Hargita megyeieknek járó kóstolót, valamint néhány óvodának szánt anyaországi ajándékcsomagot.
Eljárást indítottak egy ötvenéves férfi ellen, aki alkohol befolyása alatt vezetett egy iskolabuszt hétfő reggel.
Miközben Csíkszentdomokos önkormányzata anyagi problémák és adósságok nélkül zárhatja le az évet, Madéfalva Polgármesteri Hivatalának épületére akár lakat is kerülhet az elmaradások miatt, ha nem kapnak segítséget. Az év végi helyzetről kérdeztük a csíkszéki polgármestereket.
Szent Miklós püspök a védőszentje Kászonújfalu templomának, ahol a december 6-ai névünnep alkalmából a búcsús szentmisét szerdán délelőtt 11 órától tartják. A szentmisén homíliát mond Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános.