
Az Erőss Zsolt Arénában elhelyezett tűzkárosult családok lennének a krízisközpont első lakói
Fotó: Veres Nándor
A csíkszeredai Hajnal utca lakói és számos ott működő cég ellenzi a csíksomlyói tűzkárosult roma családok tervezett beköltöztetését az ott kialakítani szándékozott krízisközpontba. Javaikat féltik, és emiatt akár perelni is hajlandók – tudtuk meg. A városvezető szerint szabályozott, ellenőrzött keretek között működne a krízisközpont.
2021. július 29., 13:122021. július 29., 13:12
2021. augusztus 24., 21:012021. augusztus 24., 21:01
Több mint 100 aláírással támogatott tiltakozó beadványt adtak át a polgármesteri hivatalban a város nyugati peremén elterülő Hajnal utca lakói – az ipari övezet sajátosságaiból adódóan az aláírók több mint 80 százaléka egy-egy ott működő céget képvisel.
– hangsúlyozta kérdésünkre az egyik, nevének elhallgatását kérő szervező.

Rendkívüli ülésen fogadta el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteken azt a célszerűségi tanulmányt, amely alapján elindíthatják a szükséges eljárást egy városszéli ingatlan megvásárlásához, ahol krízisközpontot alakítanának ki.
– magyarázta. Hozzátette, noha biztosították őket arról is, hogy a leendő krízisközpontban ellenőrzött, civilizált körülmények között laknának a jelenleg az Erőss Zsolt Arénában elhelyezett tűzkárosult roma családok, ők nem bíznak ebben, és féltik a javaikat.
– tette fel a kérdést. Felhívta a figyelmet, hogy a környékbeli cégek jelentős vagyonnal rendelkeznek, emiatt
Ugyanakkor több földtulajdonos tart attól, hogy mezőgazdasági területeit, gyümölcsösét megdézsmálják. A tiltakozók nehezményezik azt is, hogy
„Nekünk a Tavasz utcaiak már elég sok kárt okoznak, emiatt teljesen ellenezzük az elképzelést” – érvelt az utca lakója. Azt is kilátásba helyezte, hogy
A csíkszeredai önkormányzat nemrég döntött arról, hogy elindítja egy Hajnal utcai ingatlan – ahol irodaépület, műhely is található – megvásárlásához szükséges folyamatot egy krízisközpont létrehozása céljából. Az ingatlan felértékelésével egy értékbecslőt bíznak meg, és a megállapított érték alapján kezdhetnek tárgyalni a tulajdonossal a megvásárlásról.
Korodi Attila polgármester szerint, mivel a krízisközpont krízishelyzetekre kell tudjon választ adni, ezért a helyi önkormányzat meg kell találja ennek a legmegfelelőbb helyet. „Az önkormányzati döntés arról szól, hogy van egy olyan szolgáltatói övezet, ahol egy ilyen központ létrehozható, ahol emberek, családok ideiglenesen elhelyezhetők, és szolgáltatásokkal megerősítve segítséget nyújtanak számukra, hogy tovább lépjenek.
– értékelt a városvezető.
Emlékeztetett, hogy az önkormányzat eddig egy célszerűségi döntést hozott azért, hogy fel tudják mérni, mekkora költséget jelent a város számára ebben az övezetben ingatlant vásárolni, majd utána törvényes keretek között kiderül, hogy ez lehetséges, vagy sem. Mivel úgy tartják, hogy ez a legsemlegesebb övezet, azt szeretnék, ha a krízisközpontot ott lehetne létrehozni – szögezte le.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
1 hozzászólás