Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem” ajándéka – Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképe című kiállítást nyitják meg február 6-án, kedden délután hat órától a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban.
A gyerekek testi, lelki és érzelmi fejlődését is befolyásolhatja a digitális eszközök korlátlan használata, a felnőttvilág által támasztott kihívások leküzdésében pedig kizárólag a szülők tudatossága segítheti hatékonyan a fiatalokat.
Számos filmet lehet megnézni a hétvégén a székelyföldi mozik kínálatában, ezeket foglaljuk most össze a vetítések programját szemlézve.
Pontosan háromszáz évvel ezelőtt „olyan szokatlanul meleg volt” februárban, „amilyenre még elődeink ősei sem emlékeztek”. De mivel akkoriban még nem eset szó széndioxid-túltengés okozta globális felmelegedésről, senki sem esett pánikba.
Továbbra sem elég vonzó a tanári pálya a reál szakképesítésű egyetemet végzetteknek: a közoktatási rendszerben főleg matematika és fizikatanárokból nagy a hiány, különösen falusi iskolákban, illetve a középiskolákban.
Sepsiszentgyörgyön egy másik jármű rendszámtábláját használó teherautóst, Bodzafordulón pedig egy ittas sofőrt kaptak el a rendőrök – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki közleményéből.
Eddig több mint 19 ezren kaptak engedélyt napelemek felszerelésére a Zöldház programban tavaly meghirdetett támogatások pályázói közül – tájékoztatott pénteken a környezetvédelmi minisztérium és a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM).
Különleges élményben lehet részük mindazoknak, akik a hétvégén ellátogatnak a zabolai Mikes birtokra. A korcsolyázás kedvelői a gyertyákkal megvilágított tó jegén hódolhatnak e téli sport örömeinek.
Kiskorútól próbáltak pénzt eltulajdonítani, ugyanakkor egy telefont el is lopott pénteken délután az a székelyudvarhelyi banda, amelyet végül a helyi rendőrség fülelt le. A tetteseket átadták az állami rendőröknek.
Lopáson értek és őrizetbe vettek két fiatalt a rendőrök Marosvásárhelyen – adta hírül pénteki közleményében a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Teljes látogatási tilalom lép életbe a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban hétfőtől az influenzás megbetegedések számának növekedése miatt.
Emlékeket, családokat és nemzeteket köt össze. A gasztronómia sokkal fontosabb, mint ahogyan felületesen gondolnánk róla – vallja Nyáry Krisztián író és Mautner Zsófia gasztroblogger. A Rádió GaGának a Taste of Transylvania gasztrofesztiválon adott interjúban elárulták, miért tartják kulcsfontosságúnak a régi receptek feltámasztását, és miért olyan szoros a kapcsolat az ételek és az identitás között. A beszélgetés a híres Déryné-féle káposztáról is szólt.
Tavalyi tevékenysége alapján több sepsiszentgyörgyi magyar személyiséget és civil szervezetet díjazásra javasoltak, végül pedig a közönségszavazatok alapján díjaztak is a Kovászna megyei román napilap, az Observatorul de Covasna csütörtöki gálaestjén.
Befejezték a megrogyott tetőzet eltávolítását a részben összeomlott székelyudvarhelyi bentlakásnál, és az épületet belülről megerősítették. Eltakarították a törmeléket a földszintről, a megtalált tárgyakat pedig visszaszolgáltatták az érintetteknek.
A Mozgás évét hirdette meg pénteken a helyi műjégpályán Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, majd elképzeléseiket is megosztották ezzel kapcsolatban. Egyebek mellett családi olimpiát, tömegsportrendezvényeket terveznek.
Két férfi meghalt péntek reggel egy közlekedési balesetben a Kolozs megyei Bánffyhunyad közelében. Az áldozatok Hargita megyeiek voltak.
Előzetes letartóztatási parancsot adott ki a marosvásárhelyi bíróság három 16 és 17 éves fiatal nevére egy 13 és egy 14 éves gyermek súlyos bántalmazása miatt.
Jó kérdés, hogy mit tartogat még a tél számunkra, ám tény: kijöttek a medvék a barlangjukból a marosvásárhelyi állatkertben, de nem látták meg az árnyékukat.
Hatékonyabb és gyorsabb mentőakciókat hajthatnak végre Kovászna megyében a hegyimentők – jelentette be a megyei önkormányzat elnöke. Az újonnan beszerzett amerikai hibrid terepjáróval nehezebben hozzáférhető területeket is megközelíthet a csapat.