Helyszíni méréseket, felméréseket végez a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) Marosludas határában, annak érdekében, hogy kialakítsanak egy autópálya-csomópontot.
Két fontos fejlesztésre írt alá Vasláb község vezetősége finanszírozási szerződést. Az Anghel Saligny-program révén a község két településének szinte minden utcáján aszfalton lehet majd közlekedni.
Kénytelen volt reagálnia a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Intervenciós Kifizetési Ügynökség igazgatója Borboly Csabának, Hargita Megye Tanácsa elnökének tej-kifli programmal kapcsolatos kijelentéseire, amelyekben utóbbi az előbbi intézményt támadta.
Heinrich von Kleist Az eltört korsó című darabjának bemutatójára készül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata. A Botos Bálint rendezésében készülő alkotás premierjére március 5-én kerül sor az Öntöde stúdiótermében.
Szinte két év után született meg a döntés a római katolikus iskola önállósodását kezdeményező helyi tanácsi határozat ügyében és a Marosvásárhelyi Fellebbviteli Bíróság kimondta, hogy a döntés törvénytelen.
A tervek szerint nyár közepétől vehető igénybe Székelyudvarhelyen a korszerű tömegközlekedés: az új elektromos buszok és a hozzá tartozó modern technológia az ígéretek szerint más utasélményt fog nyújtani.
Márciusban elkezdődhet az a felújítás a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban, melyre tavaly nyertek jelentős finanszírozást az Országos Helyreállítási Alapból – olvasható a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal tájékoztatásában.
Március 3-ig még meg lehet szabadulni a régi bútoroktól, matracoktól, festményektől, állatketrecektől, játékoktól, ajtóktól, ablakoktól, tükröktől, szőnyegektől és ablakrácsoktól Marosvásárhelyen.
Csíkszereda alpolgármestere, Bors Béla végzett az első helyen a csíkszeredai Városi Küldöttek Tanácsának listáján. Bors Béla 354 szavazatot kapott; Korodi Attila egyetlen elnökjelöltként 410 szavazatot tudhat magáénak.
Súlyos autóbaleset történt Dédán szerdán délelőtt: egy személygépkocsi és egy tartálykocsi ütközött, a helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak.
Marosvásárhelyen két iskolában is új helyszínen csengethetnek be először a kisdiákoknak ősszel: a Marosvásárhelyi Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium elemi osztályos tanulói a városközpontban lévő új iskolát vehetik birtokba szeptembertől.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Folytatják a nagy mobilitási terv keretein belül elkezdett, és tavaly év végén félbeszakított munkálatokat Székelyudvarhelyen, emiatt kisebb fennakadásokra kell számítaniuk az autósoknak.
Noha az ország nagyrészében felmelegedésről árulkodtak a reggeli hőmérsékleti értékek, Csíkszereda – ahogy már oly sokszor – szerda reggel is országos csúcsot döntött mínuszok tekintetében.
A rendőrség azonosította a vasárnap a sepsiszentgyörgyi Oltmező utcában történt bántalmazás elkövetőjét, és büntetőeljárást indítottak az ügyben.
Tíz évvel ezelőtt, 2014. február végén egyetlen szakorvossal kezdte meg működését a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház idegsebészeti részlege. Dr. Solti Norbert idegsebész szakorvos, osztályvezető szerint páciensek ezreit tudták kezelni, gyógyítani.
Utolsó tárlatvezetést tartanak a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Jezsuiták Erdélyben című kiállításán március 5-én, kedden 18 órától.
Szőcs János történész emlékkiállítására hív a Csíki Székely Múzeum Falu a gyep alatt: Cibrefalva régészeti hagyatéka címmel. A megnyitót február 29-én, csütörtökön 17 órától tartják.
Tervezett javítási munkálatok miatt felfüggesztik az áramszolgáltatást Parajdon és Csíkszereda néhány utcájában március 5-én.