Most végre megkaphatja Sepsiszentgyörgy a városi futballstadiont

Többszöri próbálkozás után most újra közel került a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ahhoz, hogy megkapja a városi futballstadiont. Antal Árpád polgármester elmondta, ha a politikai akarat nem változik, néhány héten belül birtokba vehetik a stadiont, ahol a Sepsi OSK élvonalbeli labdarúgócsapat a hazai mérkőzéseit játssza.

Online időpontfoglalás a szakorvoshoz – országos újdonság Sepsiszentgyörgyön

Online időpontfoglalást vezet be a sepsiszentgyörgyi kórház december 1-jétől, hogy megkönnyítse a betegek dolgát. A páciens valós időben foglalhat, hiszen ugyanazokat az időpontokat látja otthon, mint az ügyfélablaknál az alkalmazott. Az új rendszer a korábbi, nem megfelelően működő telefonos és ügyfélablakos iratkozást váltja fel.

Online időpontfoglalás a szakorvoshoz – országos újdonság Sepsiszentgyörgyön
2018. október 22., hétfő

Leendő tűzoltókat toboroznak Háromszéken

Jelentkezzenek tűzoltóképző iskolába – biztatja a fiatalokat Kovászna megye vezetése. A két működő háromszéki hivatásos alakulat mellé ugyanis Erdővidéken most készül a harmadik székháza, szükség lesz szakemberekre.

Leendő tűzoltókat toboroznak Háromszéken
2018. október 22., hétfő

Nem bontják le az esküvősátrakat Marosvásárhelyen

A szállodai építkezés esetleges megkezdésétől függetlenül nem bontják le Marosvásárhelyen a volt kemping helyszínén lévő esküvősátrakat – tájékoztatott Fărcaş Jenica tulajdonos, biztosítva azokat, akik idén, jövőre vagy az azt követő években tervezik, hogy a Gallery Wedding Gardenben tartanak esküvőt.

Nem bontják le az esküvősátrakat Marosvásárhelyen
2018. október 22., hétfő

Szűkített kör: nem étkezhetnek civilek az udvarhelyi kórház ebédlőjében

Zárt rendszerűvé vált a székelyudvarhelyi kórház ebédlője, a felújítás és átalakítás után hétfőn megnyitott étkezde már nem profitorientált, az egészségügyi intézmény visszavette működtetését. Az igazgató szerint kulturáltabbá és csendesebbé vált az ebédlő.

Szűkített kör: nem étkezhetnek civilek az udvarhelyi kórház ebédlőjében
2018. október 22., hétfő

Vesztésre áll a patak az emberekkel szemben

A marosvásárhelyi Poklos-patak medrét sokan szemeteskukának használják, és ez ellen kellene fellépnie a helyi rendőrségnek – véli Cristian Bratanovici Maros megyei vízügyi igazgató, aki szerint hiába takarítják ki rendszeresen a medret, ha a lakók nem vigyáznak a tisztaságra.

Vesztésre áll a patak az emberekkel szemben
2018. október 22., hétfő

Székely ruhák óvodásoknak, a hagyományok megélését segítik

Ünnepséget tartottak hétfőn a gyergyószentmiklósi Csillagszem Napközi Otthonban, az újonnan beszerzett székely ruhák és didaktikai eszközök átvétele okán.

Székely ruhák óvodásoknak, a hagyományok megélését segítik
2018. október 22., hétfő

Eddig ivóvízhiánnyal küszködtek, most egy gonddal kevesebb

Közel hétszáz család ivóvízellátása biztosított Barátoson és a községhez tartozó Orbaiteleken és Pákéban, azáltal, hogy átadták az újonnan kiépített vízhálózatot.

Eddig ivóvízhiánnyal küszködtek, most egy gonddal kevesebb
2018. október 22., hétfő

Péter Szidónia, aki szüleitől, nagyszüleitől tanulta a kézműves tárgyak szeretetét

Fontos a székelyföldi értékek megmutatását a magyar fővárosban – véli Péter Szidónia népi iparművész, a Budapesti Hagyományok Háza munkatársa, aki jelenleg Székelyudvarhelyen oktat. Vele beszélgettünk munkájáról, kézművességről. 

Péter Szidónia, aki szüleitől, nagyszüleitől tanulta a kézműves tárgyak szeretetét
2018. október 22., hétfő

A vádemelésről az ügyészség dönt a Csíki Lázon történt tarvágás ügyében

Közel öt éve nem történt vádemelés  a Hargitán, a Csíki Lázként ismert terület jelentős részén történt illetéktelenek tarvágás miatt, de a rendőrség elkészítette erre vonatkozó javaslatát, és átadta az ügyészségnek.

A vádemelésről az ügyészség dönt a Csíki Lázon történt tarvágás ügyében
2018. október 22., hétfő

Teljesen közpénzből készülhet el a marosvásárhelyi Bethlen Gábor-szobor

A legjobb esetben is csak 2019 nyarán lehet felavatni Harmath István Bethlen Gábor-szobrát Marosvásárhely főterén. A két éve húzódó alkotómunka elől számos bürokratikus akadályt kellett elhárítani.

Teljesen közpénzből készülhet el a marosvásárhelyi Bethlen Gábor-szobor
Babgulyás sokác módra
Megnyitás

Babgulyás sokác módra

Nem kell folyton mellette ücsörögni, időnként kavargatni, és mégsem ég oda. A sokácbab-készítés titkaiba avatjuk be nézőinket, miközben a csernátoni Haszmann Pál Múzeum a héten megnyílt kiállításaiba is betekintést nyerünk.

2018. október 22., hétfő

Felvillanyozzák: használhatóvá válik a Madicsa-fürdői menedékház

Rövidesen használatba vehetik a Karcfalvához tartozó Madicsa-fürdőn pár éve épített menedékházat, amelyet eddig villanyhálózat hiányában nem tudtak üzemeltetni. A helyszínig újonnan kiépített villanyhálózatot jövő hónapban tervezi átvenni a helyi önkormányzat.

Felvillanyozzák: használhatóvá válik a Madicsa-fürdői menedékház
2018. október 22., hétfő

1956 emléke Gyergyószentmiklóson – Beszélő plakátok címmel nyílik kiállítás

Péntektől már az érdeklődőkre vár az a kiállítás, amely az ’56-os eseményeket teszi feledhetetlenné.

1956 emléke Gyergyószentmiklóson – Beszélő plakátok címmel nyílik kiállítás
2018. október 22., hétfő

Ha 875 lejre vásárolt szeptember 11-én, akkor ön nyert a nyugtalottón

A 2018. szeptember 11-én kibocsátott, 875 lej értékű pénztárszalagok bizonyultak nyerőnek a vasárnap tartott nyugtalottó-sorsoláson.

Ha 875 lejre vásárolt szeptember 11-én, akkor ön nyert a nyugtalottón
2018. október 22., hétfő

Kérés a tanárokhoz: ne hajtogassák a diákoknak, hogy nem érdemes itthon maradni

A tanintézetek kapcsolódjanak be jobban a város életébe, a pedagógusok biztassák itthon maradásra a diákokat – ezeket az elvárásokat fogalmazta meg az oktatási rendszernek nyújtott kiemelt támogatás fejében a sepsiszentgyörgyi városvezetés.

Kérés a tanárokhoz: ne hajtogassák a diákoknak, hogy nem érdemes itthon maradni
2018. október 21., vasárnap

Nyugdíjkorhatár-csökkentést kérnek a mentősöknek

Öt évvel csökkentenék a nyugdíjkorhatárt a megerőltető állásokban dolgozó egészségügyi alkalmazottak esetében: a Sanitas szakszervezet a munkaügyi minisztériumhoz fordult a javaslattal.

Nyugdíjkorhatár-csökkentést kérnek a mentősöknek
2018. október 21., vasárnap

Hála az énekhang áldásaiért Szombatfalván

A Székelyudvarhely Szombatfalvi Református Egyházközség Vegyeskara fennállásának 25. évfordulóján istentisztelettel, kórusmuzsikával mondott hálát Istennek az énekszolgálat felemelő lehetőségeiért.

Hála az énekhang áldásaiért Szombatfalván
2018. október 21., vasárnap

A kakasvágás hagyományát elevenítették fel a remetei gazdanapon

Az iskolás gyermek alapműveltségének része, hogy tudja: a csirke testét nem zsemlemorzsa borítja, felnőtté válásának pedig egyik lépcsőfoka, hogy azt is megtanulja, hogyan kell a szárnyast tollától megszabadítani, hisz az nem szerepel a pörkölt receptjében. A remetei gazdanapon, vasárnap ebből adtak leckét a szépkorúak.

A kakasvágás hagyományát elevenítették fel a remetei gazdanapon

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye