Súlyos közúti baleset történt vasárnap este a 13A jelzésű országút Kápolnásfalu és Homoródfürdő közötti szakaszán: egy személyautó az úttestről lesodródva fának csapódott. A jármű kettészakadt, egyedül utazó vezetője a helyszínen életét vesztette.
Folytatva a két éve indított kezdeményezését, idén is tojásfával ajándékozta meg Gyergyószentmiklóst a Lórántffy Zsuzsanna Nőegylet.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal gazdasági osztályán tart házkutatást hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
Tisztújítás előtt a székelyudvarhelyi RMDSZ. Derzsi László helyi önkormányzati RMDSZ-képviselő is bejelentkezett a tisztségre, és eléggé kritikusan fogalmaz saját szervezete eddigi működésével kapcsolatban.
A szélrózsa majd’ minden irányából érkeztek a virágvasárnapi ünneplők a pálpataki, fenyők övezte fatemplomhoz. Az ifjúság világnapját is méltóképpen ünnepelték: passiót és liturgikus éneket tanultak az alkalomra az ifjak.
Idén és jövőben még ki kell bírni, hogy utána jobb legyen – ezt az üzenetet lehetne megfogalmazni a csíkszeredai távolsági autóbusz-állomáson megforduló utasok és gépkocsivezetők számára. Az alapoktól történő korszerűsítés leghamarabb 2019 második felében kezdődhet el.
Bár több fehér gólya is „hazaköltözött” az elmúlt két hétben Hargita megyébe, az időjárás nem kedvez számukra. Az elmúlt napokra jellemző mínusz fokok és a kiadós havazás miatt nehezebben tudnak táplálékhoz jutni, hiszen a szántóföldeket hó borítja.
Felülvizsgálta az informatikai rendszerében szereplő adatokat a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) a 2017-es összekapcsolt, illetve országos kiegészítő állattenyésztési támogatások esetében, amelynek következtében egyes támogatási formák értéke csökkent.
A Let’s do it mozgalom idei nyitókonferenciáját tartották pénteken a kovásznai Fenyő szállóban. Harminchét megyéből nyolcvan programvezető vett részt, hogy előkészítsék a szeptemberi hulladékgyűjtési napot.
Közel ötven termelőtől, illetve kézművestől vásárolhattak a hétvégén mindazok, akik kimentek a Székelyudvarhely központjában megrendezett húsvéti vásárra.
Amennyiben az időjárási körülmények megengedik, hétfőn megkezdődik a tavaszi nagytakarítás Marosvásárhelyen. A városháza értesítése szerint a házak, tömbházak elé kihelyezett hulladékot március 26. és április 29. közötti időszakban szállítják el.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
A gyerekek szükségleteire alapozó első háromszéki alternatív – step by step – osztály húsz esztendővel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolában jött létre.
Mintegy százan készítettek kesicét, és írtak tojást szombaton a gyimesfelsőloki kultúrotthonban, a vasárnapi hímestojás-vásáron pedig több százan megfordultak.
A magyarországi Nemzeti Választási Iroda elkezdte a szavazólapokat tartalmazó levelek postázását. A cél az, hogy minél kevesebb szavazat legyen érvénytelen, ehhez nyújtanak segítséget Gyergyószentmiklóson az MPP munkatársai.
A színházi világnap alkalmából ismét szélesre tárja kapuit március 27-én a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Az egész napos program során szakmai fogásokkal ismerkedhetnek az érdeklődők, kulisszatitkokba nyerhetnek beavatást.
Idén is az Ifitéka és a helyi vöröskeresztesek látták vendégül azokat a gyergyószentmiklósiakat, akik a Föld órája akció idejét közösségben kívánták eltölteni.
Több mint húsz éve énekelnek csíkszentmiklósiak és csíkborzsovaiak egyházközségük kórusában, amelynek jelenleg huszonhét aktív tagja van. Közöttük olyanok is, akik a kezdetek óta erősítik a kart. Folytatjuk csíkszéki egyházi kórusokat bemutató sorozatunkat.
Csíklázárfalva is csatlakozott a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) takarmánygyűjtő akciójához, amely révén az Erdővidéket is sújtó nagy mértékű áradások következtében kárt szenvedő gazdákat segítik – jelezte az akcióban résztvevő egyik lázárfalvi önkéntes.