Szerelem első látásra – így fogalmazott Bocsárdi László színház- és fesztiváligazgató a negyedik Reflex színházi fesztivált indító előadása kapcsán, és a közönség soraiból is sokan érezhettek hasonlóképpen.
Országszerte súlyos hiány van sürgősségi szakorvosokból, ez alól pedig Hargita megyei kórházak sem képeznek kivételt: megyei viszonylatban csak a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi kórházakban dolgoznak sürgősségi orvosok, igaz ott is jóval kevesebben a szükségesnél.
Sárga jelzésű, záporesőkre és viharokra vonatkozó figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Kivizsgálást indított a csíkszeredai rendőrség, miután ismeretlen tettesek piros festékkel különböző – többek közt obszcén – ábrákat festettek a Hősök temetőjében álló emlékműre.
Székelyföld az egyik jégpályákkal legsűrűbben benépesített térség lett az elmúlt időszakban – jelentette ki Tánczos Barna, a magyar állam által támogatott Székelyföldi Jégkorong Akadémiát (SzJA) működtető Mens Sana Alapítvány elnöke.
A strasbourgi emberi jogi bíróság nem talált semmilyen jogsértést, így elutasította Árus Zsolt egyik panaszát. Ebben Árus azt kérte, hogy állapítsák meg: a román igazságszolgáltatás tisztességtelen eljárás után hozott elmarasztaló ítéletet.
Az öt évig érvényes dokumentumokból mindeddig 5700 termelői bizonylatot és 5750 értékesítési könyvet rendelt és kapott meg Hargita Megye Tanácsa, amelyek a helyi önkormányzatokon keresztül július végéig kioszthatók az igénylő gazdáknak.
A szakiskolákban végző, szakmát tanuló végzősök többsége továbbra is külföldön néz munkalehetőség után, holott jó ideje erőteljes kampány zajlik a hazai munkavállalás népszerűsítése mellett a térségben.
Húsz díjugrató és hét fogathajtó vett részt a nyolcadik Csíkszentdomokosi Lovasnapon, emellett pedig erőpróbán is bizonyíthattak a lókedvelők. A lovasnap programját kaszkadőrbemutató és kulturális műsorok is színesítették, amelyre több ezren voltak kíváncsiak.
Zivatarokra, viharokra vonatkozó, sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki szombat délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés Erdély, Olténia és Munténia több régiójára érvényes.
Tudományos és szakmai tanácskozással ünnepelte szombaton fennállásának 20. évfordulóját a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politika- Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának, Közigazgatási és Közszolgálati Menedzsment Intézet Sepsiszentgyörgyi Kihelyezett Tagozata.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor. A zarándokokat több ezres tömeg várta a peronon, akik az ősi székely szólamokkal köszöntötték, nemzeti dalokkal ünnepelték, és az immár 103 éves székely himnusszal búcsúztatták a Magyarországról érkező zarándokokat. Fotókon mutatjuk, hogyan fogadta Háromszék közössége az utazókat.
A székely kapura, illetve a tűzoltószertárra kitűzött székely zászlóit tépték le hétfőn a Dinamo futballcsapat drukkerei az illyefalvi Molnár Mihálynak – tájékoztat az RMDSZ háromszéki szervezetének sajtóirodája.
A nyárias idő ugyan hozzájárult a tavaszi munkálatok gyors előrehaladtához, viszont már egyre nagyobb kárt okoz a kultúrákban. Elsősorban az őszi vetések sínylik meg az eső hiányát, de a nemrég vetett magok kikelését, a fű és takarmánynövények fejlődést is akadályozza a csapadékmentes időjárás.
Bár napok óta nyárias meleg van, és nagyon sokan napoztak, fürödtek a marosvásárhelyi víkendtelepen egyelőre nem kell belépőjegyet fizetni, s az este nyolc órás korlátozást sem vezették be. Az újdonságokról Ioan Carcu igazgatóval beszélgettünk.
Egyedülálló zenei projekttel lepik meg az erdélyi magyar siketeket és nagyothallókat. Az eseményeket több településen tartják, ahol a siketek a szó szoros értelmében érezhetik és élvezhetik a zene csodálatos világát.
Hétfőn kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak az egészségügyben a Sanitas Szakszervezeti Szövetség tagjai. Reggel 9 és 11 óra között csak az alkalmazottak egyharmada fog dolgozni – nyilatkozta pénteken Iulian Pope, a Sanitas alelnöke.
Partnerségi megállapodást kötött a csíkszeredai és a Hargita megyei önkormányzat annak érdekében, hogy közösen pályázhassanak uniós támogatásért egy csíkszeredai vállalkozói inkubátorház létrehozására.
A Csíkszeredai Könyvvásár meghívottainak alkotásai nyomán készült filmek vetítésével akarják a közönség figyelmét a hétvégi könyves szemlére irányítani.