Noha másként tervezték, az új koronavírus terjedése miatt végül nézők és hallgatók nélkül avatják fel vasárnap este a Kultúrpalota felújított orgonáját. Az érdeklődők rádiós, illetve internetes közvetítés segítségével követhetik a nem mindennapi eseményt.
Kétszáz fölé emelkedett a Hargita megyében karanténba helyezettek száma vasárnapra, újabb fertőzést azonban nem azonosítottak a hivatalos adatok szerint.
Tízzel nőtt a Kovászna megyei fertőzöttek száma az elmúlt huszonnégy órában a központi adatok szerint, országosan pedig 251 új megbetegedést regisztráltak. Ezzel összesen 3864-re nőtt Romániában a koronavírusos betegek száma.
Urunk szenvedésének vasárnapján az egyház Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor elkezdődik a húsvéti misztérium beteljesítése. Keresztény kultúrkörben virágvasárnap vagy pálmavasárnap a tavasz első nagy ünnepe. Liturgikus színe a piros, jelképe a barkaág.
Nyilvánosságra került egy névjegyzék, amelyen azok neve, életkora és címe van feltüntetve, akik Marosvásárhelyen koronavírussal fertőzöttek, vagy házi elkülönítésben vannak. A prefektúra büntetőjogi feljelentést tett.
Hétfőn elkezdődik a gyergyószentmiklósi tömbházak lépcsőházainak fertőtlenítése. A városháza arra kéri a tömbházban élőket, hogy vasárnap estig a lépcsőházukat – a szokásos háztartási tisztítószerek használatával – takarítsák ki.
Kettőre növekedett a Hargita megyében igazolt koronavírus-fertőzések száma, miután szombaton kiderült, hogy az április 2-án elhunyt etédi férfinek valóban átadta a kórt külföldről hazatért fia. A megyében közben 193-ra emelkedett az intézményes karanténban lévők száma.
Megérkeztek a laboratóriumi eredmények a udvarhelyszéki Etéden elhunyt férfival kapcsolatban, akinek hozzátartozójánál kimutatták a koronavírussal való fertőzést. Mint kiderült, a meghalt családtag is fertőzött volt.
A legutóbbi nyolc haláleset között egy Maros megyei elhunyt beteget is említ a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Az elmúlt huszonnégy órában 430-cal nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma az országban, így a betegek száma szombaton délre elérte 3613-at. A fertőzés következtében összesen 141-en veszítették életüket, és 329-en gyógyultak meg.
Újabb katonai rendeletet készülnek ismertetni a belügyminisztérium illetékesei – írja az Agerpres hírügynökség Ludovic Orban szombati bejelentésére hivatkozva. A miniszterelnök Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel és Marcel Vela belügyminiszterrel folytatott egyeztetéseket.
Magánjellegű látogatás keretében, családjával érkezett Háromszékre Tuzson Bence, a Magyar Kormány igazságügyi minisztere. Ám ennek időpontját nem véletlenül időzítette a nyergestetői csata 176. évfordulójára.
Veszélyessé vált, ezért lebontják Székelyudvarhelyen az egykori állatszaporító központ épületét. A területtel egyelőre nincs konkrét terve a városvezetésnek, elsődleges az omladozó épület eltüntetése.
A környezetbarát közlekedés forradalmasítójaként ismert Toyota hibridhajtású típusai milliós nagyságrendben fogynak világszerte – és a roncsautóprogramnak köszönhetően a különböző modellek most Székelyföldön is kivételes árakon érhetők el.
Egy-egy újabb katonai rendelet, szigorítás bejelentésekor nagyobb a kereslet a kenyér iránt, aztán minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Hargita és Maros megyében a koronavírus elterjedésének fékezése érdekében a pékségeket arra kötelezik, hogy előre becsomagolt kenyeret áruljanak.
Nem szökött meg a kórházból az első igazolt Hargita megyei koronavírus-fertőzött – erősítette meg lapunknak Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A koronavírus-járvány elleni harcban az egészségügyi szakembereknek jelentős segítséget nyújtó adatsort tett közzé a Google arról, hogy a lakosság az elmúlt időszakban mennyire tartotta be az úgynevezett társadalmi távolságtartást. A cég romániai adatai megyei bontásban is tanulmányozhatók.
Hat éve, április 3-án mutatta be első lapszámát a Nőileg magazin Székelyudvarhelyen, egy sajtótájékoztatóval egybekötött kis ünneplésen.
Hatalmas hiány alakult ki védőfelszerelésekből az ország kórházaiban. Egy nemrég nyilvánosságra került, az egészségügyi minisztériumhoz beérkező kéréseket összegző táblázat szerint több millió védőruhára, maszkra és kesztyűre lenne szükség.