2023 végéig 18 tömbház felújítása történhet meg Gyergyószentmiklóson. A terv szerint márciustól elkezdik a munkát, amihez a kivitelezési szerződést csütörtökön írták alá.
Rendhagyó akcióval hívta fel a gépjárművezetők figyelmét a megelőzés fontosságára, illetve az alkohol és más tudatmódosító szerek hatása alatti vezetés veszélyeire a Hargita megyei rendőrség.
Gyarapodott a közvagyonba vett csíkszeredai területek száma, jövőre pedig közvetlenül a városlakók szavazhatnak bizonyos kérdésekben egy újszerű költségvetési tétel bevezetése által – többek között ezekről döntött a csíkszeredai képviselő-testület.
Még év vége előtt sikerült aláírni azt a kivitelezési szerződést, amely az elhasználódott csíkszeredai vasúti felüljáró híd újjáépítését célozza még. A mobilitási terv részét képező beruházás 12 hónapos munkafolyamat alatt kell elkészüljön.
Ismét tíz alá csökkent a napi esetszám Hargita megyében, ahol nem történtek koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek csütörtökön, és a fertőzöttségi arány, illetve a kórházban ápoltak száma is csökkent.
A Pro Servitum Civitatem díj a legrangosabb elismerés, amit Gyergyóalfalu önkormányzata adhat. Ezt vehette át csütörtökön Takács József háziorvos, aki több mint négy évtizede gyógyítja a betegeket, szolgálja a falu közösségét.
A csíksomlyói Árvácska együttes tagjai gyermekotthonokban élő fiatalok, valamint segítő társaik, akik idén karácsonyi koncerttel ajándékozzák meg az érdeklődőket.
A Médiatér csoporthoz tartozó Rádió GaGa nyereményjátékának győztese a marosvásárhelyi Szilágyi Anna-Mária lett. Elmondása szerint életében először volt szerencsés, korábban soha nem nyert semmilyen nyereményjátékon.
Jóval fagypont alá süllyedt a hőmérők higanyszála Székelyföld-szerte mindenhol csütörtökre virradóan.
Jelentősen megnövekedett a felsősófalvi ivó- és szennyvízhálózat kiépítésének önköltsége, miután a parajdi önkormányzat szerződést bontott a munkáját korábban nem elvárt módon végző kivitelezővel, ugyanakkor újraterveztették a projektet.
Marosvásárhelyen a volt városvezetés nem tartotta prioritásnak a tanulók tanulmányi és érdemösztöndíjainak kiosztását az elmúlt években. Az év végéig azonban minden diák megkapja az elmaradt ösztöndíjakat.
Megkínzott, beteg, árva négylábúak várnak jobb sorsra a Csíkszereda, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely menhelyein.
Meghatározatlan ideig tartó japánsztrájkot és a kormány épülete elé szervezett tiltakozást hirdetett meg az egészségügyben dolgozók szakszervezete, mert elégedetlenek a kabinet képviselőivel folytatott tárgyalások eredményével.
Százhúsz személy étkezik rendszeresen a gyergyószentmiklósi Szeretetkonyhán. Az 1997-ben, a néhai főtisztelendő Hajdó István főesperes-plébános által életre hívott létesítményt Gyergyószentmiklós lakói is maguknak érzik.
Elkészült Csíkszeredában a városközponti Octavian Goga sétány felújítása, a korábban elhanyagolt lakótelep tetszetős átalakuláson ment át, és új funkciókkal bővült. A következő ilyen munkálat a Nagy István festő sétány korszerűsítése lesz.
Ünnepi nyitvatartással fog működni Csíkszeredában a polikinika épületében található radiológiai járóbeteg-rendelő, valamint a PCR- és gyorstesztek elvégzése sem minden nap igényelhető december utolsó hetében.
Az 1990-ből származó 118-as törvény alapján kárpótlást, életjáradékot igényelhetnek azoknak a leszármazottai, akiket a Szovjetunióba hurcoltak hadifogolyként. A lassú ügyintézés után az illetékesek nemrég új igénylési formáról egyeztek meg.
Akár húsz személynek is tálalhatunk karácsonykor, ha a Főnix Konyha séfjének, Karácsony Józsefnek a receptjét követve, nagyjából tíz kilogrammos sertéscombot teszünk a kemencébe, mindezt egyben. Időigényes munkáról van szó.
Öt „megállóból” összesen harminchét kisiskolás indult gyalog iskolába október 4-én, a sepsiszentgyörgyi mintára Székelyudvarhelyen is elindított Lábbuszprogram nyitó napján. A létszám azonban napról napra nagyon gyorsan növekedett.