„Végső elkeseredésemben írtam Önöknek” – áll egy panaszlevélben, amit szerkesztőségünk kapott egy könyvelőtől. Cége tavaly tavasza óta nem kapta meg az egészségbiztosítótól az alkalmazottja számára kifizetett szülési szabadság ellenértékét. Kérése jogos.
Hamarosan elkezdődnek a szászrégeni mozi és piaccsarnok felújítási munkálatai. A fejlesztési minisztérium több mint 17 millió lejt biztosít a két beruházásra.
A hitelek szabályozásában, az adótörvénykönyv pontosításában és az energiaárak befagyasztását célzó kormányrendelet kidolgozásában is részt vett Antal Lóránt szenátor. Az udvarhelyszéki villanyhálózatok fejlesztése azonban még szerinte is nehéz ügy.
Kovászna megyében a szerdai adatok szerint 46 új koronavírus-fertőzést regisztráltak, a megyei fertőzöttségi mutató tovább növekedett, szerdán 0,98 ezrelékes volt.
Kovászna Megye Tanácsa 32,9 millió lejt osztott szét a helyi önkormányzatoknak, a csütörtökön tartott idei első ülésén. Az összegeket a közigazgatási egységek beruházásokra és működési költségekre egyaránt fordíthatják.
A Hargita Megyei Kulturális Központ és a gyimesbükki Emberek Ihletnek Egyesület szervezésben pénteken, 19 órától zenés beszélgetés lesz a Csíki Moziban.
Erdélyi magyar középiskolás csapatok jelentkezését várják a Sapientia egyetem által szervezett, Pénzmágus elnevezésű gazdasági vetélkedőre január 24-ig. Az idei üzleti versenyt háromfordulósra tervezték.
Több olyan városi belterületet igényel az államtól Csíkszereda önkormányzata, amelyekre szüksége van különböző beruházások miatt – ilyen például az új zöldségpiac is. Az eljárás nagyon bürokratikus, és hosszúra nyúlik, késleltetve az előrelépést.
Továbbra is száz fölött mozog az új fertőzések száma Hargita megyében, ahol jelentősen megnőtt a kórházban ápoltak száma csütörtökön.
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a személy, aki a gyanú szerint január eleje óta Oroszhegy és Zetelaka községekben, valamint Szentegyházán tört be hétvégi házakba, illetve egy boltba.
A három székelyföldi megye közül továbbra is Hargita megyében van a legtöbb olyan település – tíz –, amelyek fertőzöttségi mutatója meghaladta a három ezreléket. Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva.
Megkínzott, beteg, árva négylábúak várnak jobb sorsra a Csíkszereda, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely menhelyein.
Személyi sérülés nem történt, de megsemmisült egy kigyulladt lakóház szerdán Sepsiszentgyörgy közelében.
Nemzeti identitásuk megőrzése szempontjából elsődleges fontosságú a magyar nyelv oktatása a moldvai csángó gyerekek körében. Az önkéntesek által végzett délutáni, hétvégi foglalkozások során azonban a hagyományos módszerek nem mindig célravezetők.
Az alkotmánybíróság döntésétől függ, miként alakul a továbbiakban a Maros megyei kisvasút tulajdonjogi helyzete. Az államelnök ugyanis alkotmányellenesnek minősítette a törvényt, ám a kezdeményezők nem hátrálnak meg.
„A megnövekedett energiaárak a közintézmények működésére is hatással vannak, ilyen például a színház. Bár a legtöbb intézmény nem kapott még idén gázszámlát, de jóval nagyobb energiaárakra számíthatnak.
Birtokba vette a csíkszeredai önkormányzat a tavaly decemberben megvásárolt Hajnal utcai ingatlant, ahol krízisközpontot alakítanak ki. Az első ideiglenes lakók a csíksomlyói tűzeset károsultjai lesznek, a tervek szerint áprilistól.
Látványos, kétórás showműsorral, a magyar könnyűzenei élet legjobbjaival várja a nézőit idén is a Petőfi Zenei Díjátadó. A Duna Televízió gálaműsorán adják át az elismeréseket tizenegy kategóriában.
Azokra az elesettekre, eltűntekre, illetve túlélőkre emlékeztek szerdán este Marosvásárhelyen, akik távol hazájuktól, mínusz 40–50 fokos fagyban meneteltek megfelelő öltözék és fegyver nélkül, és akikről hosszú évtizedekig beszélni sem lehetett.