Gyergyószárhegy lesz a helyszíne a Gyulafehérvári Caritas önkéntes tábora idei kiadásának. Július 3-a és 8-a között mintegy 70 fiatal érkezik ide, hogy ingyenesen munkát vállaljon az itteni közösségért. Várják a helyieket is, hogy bekapcsolódjanak.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után kialakult kultuszról, a kolozsvári ereklyemúzeumról, a ’48-as honvédekről, Petőfi Sándor székelyföldi látogatásáról is mesél a Liszt Intézet kiállítása.
Kevesebb mint egy hónap van még hátra Erdély legnagyobb magyar fesztiváljaként meghatározott VIBE Fesztiválig, több újdonságról számoltak be a szervezők.
Eszméletlen állapotban szállítottak kórházba az elmúlt szerdán este egy nőt Marosvásárhelyen, akit felakasztva talált meg egy férfi. Az áldozat a későbbiekben életét vesztette.
Két személyautó ütközött össze hétfőn délután a szászrégeni Pandurilor utcában – közli a Maros megyei tűzoltóság. A balesetben senki nem sérült meg.
Kovászna megye néptánc-kedvelő közönsége Hazától hazáig címmel egy különleges előadást tekinthet meg a héten a helyi hivatásos táncosok előadásában. A Háromszék Táncegyüttes vendég koreográfusok közreműködésével olyat tett, amit eddig még soha.
Elektromos iskolabuszok beszerzését tervezi a Hargita megyei önkormányzat, hozzá csatlakozik más települések mellett Gyergyószentmiklós önkormányzata is. A képviselő-testület hétfőn adta a támogatását a projekthez.
Az Országos Lakosság-nyilvántartási Igazgatóság pénteken hozott döntése értelmében a személyi igazolványok kibocsátása csak kérelem benyújtásától számított 30 nap után lehetséges.
Jelen állás szerint keddtől újraindul az oktatási tevékenység, a hét hátralévő része pedig jó eséllyel a diákok lezárásáról fog szólni. Nagyjából mindenre megvan a terv, kivéve a pótlásra. Erről még bőven lesz szó a következő időszakban.
Koncertek, gyermekprogramok, előadások, kézművesvásár szerepel a XXVI. Marosvásárhelyi Napok programjában. Az eseményt eléggé szűkszavúan ismertették a szervezők hétfőn.
Mobilizációs gyakorlat zajlik június 12–16. között Hargita és Kovászna megyében, előbbiben nagyságrendileg háromezer tartalékost hívnak be. A kiválasztottak beöltöznek és egyetlen napig gyakorlatoznak. Ismert a kiválasztás elve is.

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a székelyvarsági Csorgókő-vízesés.
A sztrájk felfüggesztéséről döntött hétfőn a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség.
Két éve lejárt szavatosságú élelmiszer árusításáért is bírságolt a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal az elmúlt napokban végzett ellenőrzései nyomán. S ez még nem minden. Fotókon mutatjuk.
Az eMAG, Tazz, Fashion Days és Freshful aktív Genius-ügyfelei négyszer többet spórolnak meg, mint azok, akik a négy alkalmazás ajánlatait használják fel.
Jelenleg a tetőzet, illetve az épület belső részeinek felújítása zajlik a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpontban. A nyári időszakban gyorsítani fognak a munkatempón, hiszen év végén lejár a megpályázott összeg felhasználásának határideje.
Szakmai találkozót tartottak baróti vállalkozók és a turizmusban érdekeltek számára. Kiderült, hogy Erdővidéket, mint ökoturisztikai desztinációt érdemes feltenni az idegenforgalmi térképre.
A Madéfalván átvezető E578-as úton bevezetett forgalomkorlátozásokkal még jó ideig számolniuk kell az áthaladóknak: az út mentén esővíz-elvezető hálózat, járda és kerékpárút készül a gázvezetékkel egy időben, a munkálatok pedig egész évben tartanak majd.
Néhány követelésük teljesült a napokban, de még bőven maradtak olyan feltételeik, amelyekre választ vár a kormánytól a Sanitas szakszervezet, hogy elálljanak az általános sztrájk kirobbantásától.