
Fotó: Pixabay
Bár a görögországi erdőtűz híre a hazai nyaralni készülők közt is okozott némi pánikhangulatot, romániai turisták nincsenek veszélyben, és a nyaralni készülőknek sincs okuk aggodalomra. A hazai turisták inkább a görög szigetvilágot szeretik látogatni, az pedig jóval távolabb van a tűz által érintett Athén-közeli környéktől.
2018. július 28., 09:512018. július 28., 09:51
2018. július 28., 13:142018. július 28., 13:14
Több mint nyolcvan halálos áldozat, kétszáznál is több sérült, lángok martalékává váló települések, autók, nyaralók, lakóházak – mérhetetlen pusztítás söpört végig Görögország nyugat-attikai régiójában, miután erdőtűz ütött ki hétfőn az Athéntól mindössze 30 kilométernyire lévő, tengerparti Matin.
A BBC beszámolója szerint Athén környékén drámaivá vált a helyzet, a halászok, a parti őrség és a nyaralók kis csónakokon több mint 700 embert menekítettek ki a strandokról és a sziklás területekről, ahova a lángok elől menekültek az emberek. Volt, aki szó szerint a tengerben élte túl a pusztítást, mások azonban nem voltak ennyire szerencsések:
Ezzel már a mostani a valaha volt legsúlyosabb görögországi tűzvész, a 2007-es peloponnészoszi tűznek kevesebb áldozata volt, azonban továbbra sem zárják ki a a hatóságok a szándékos gyújtogatást vagy a gondatlanságot.
Fotó: Pixabay
Magyar vagy román állampolgárságú áldozatról, illetve sérültről nem érkezett hír, csupán hét román állampolgárnak semmisültek meg az iratai a tűzben, azokat kellett pótolja Athénban a román nagykövetség. A Turisztikai Ügynökségek Országos Egyesületének (ANAT) vezetője, Nicolae Demetriade szerint
Ezt erősítette meg Kelemen Barna marosvásárhelyi turisztikai szakember is, aki szerint a hazai turisták nagy része a nyaralás helyszínének kiválasztásakor a görög szigetvilágot részesíti előnyben, az pedig jóval messzebb van a tűzvész sújtotta területektől.
Mi azonban elmagyaráztuk, hogy ez Athént és környékét érinti. Nyilván az ott lévő turistákat amúgy is befolyásolja az eset, még ha távol vannak is, a hangulatra rányomják a bélyeget a történtek, hogy ők nyaralnak, jól érzik magukat, pihennek, egyesek meg élet-halál között lebegnek a kórházban. De veszély, az nincs” – fogalmazott Kelemen Barna, aki szerint
Időnként az utasok feliratkoznak olyan körutazásokra, amelyek érintik Peloponnészoszt vagy Athént, ezeknek a körutazások most módosulni fognak. „A turisták nagy része a szigetvilágot választja, oda vannak charterjáratok, s ebben a periódusban inkább ezeket részesítik előnyben az emberek. Igaz, most betettek Kolozsvárról egy charterjáratot Ahténba, de nekünk augusztus közepére és végére vannak azzal lefoglalt útjaink, addig remélhetőleg megszűnik ez a káosz” – fogalmazott Kelemen Barna.
Fotó: Pixabay
A turisztikai szakember elmondta, ami komolyabban befolyásolja az utasok nyaraló kedvét és célpontját, azok a terrorcselekmények, de már azok sem olyan mértékben, mint régen. „Picit immunissá váltak már a turisták is, mert tudják, hogy bárhol, bármikor előfordulhat bármi.
A nagy politikai zűrzavar is befolyásolja még a turistákat, két évvel ezelőtt például, amikor Törökországban meghiúsult az államcsíny, az nagy port kavart az egész országban, de akkor is normális körülmények közt nyaraltak a turisták, még ha összeszorult szívvel indultak is el, hiszen Isztambulban, Ankarában volt zűrzavar, ami 700–800 kilométerre van a frekventált turisztikai központoktól” – magyarázta a marosvásárhelyi utazási iroda vezetője.
Görögország amúgy kedvelt úti célja a romániai turistáknak, évente 700–800 ezer hazai turista látogatja meg a helléneket, az Turisztikai Ügynökségek Országos Egyesületének adatai szerint mintegy 100–120 ezren jelenleg is Görögországban nyaralnak.
Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.
Buzău és Vrancea megyében is volt egy földrengés vasárnap hajnalban – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szombaton.
A város fő vízvezetékének meghibásodása miatt vasárnap, előreláthatóan este 8 óráig nem lesz ivóvíz Segesváron és a környező településeken.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
szóljon hozzá!