
Fotó: Kocsis B. János
Játszótér, kultúrház, sportbázis, orvosi rendelő, tanintézet, múzeum, emlékház felújításra nyújt résztámogatást Kovászna Megye Tanácsa a vidéki önkormányzatoknak. Ugyanakkor a délutáni oktatás finanszírozásába is bepótolnak.
2019. március 28., 17:262019. március 28., 17:26
Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke a csütörtöki Megyeinfón elmondta, a megyei támogatású helyi fejlesztési programokat megszavazta a testület.
– mondta a tanácselnök.
Rámutatott: hasonló programok már évek óta működnek, idén erre ráerősítettek,
Eddig a helyi pályázati rendszerben 12 játszóteret építettek, a 120 háromszéki vidéki kultúrotthonból 69-et felújítottak, de résztámogatást biztosítottak 33 sportbázis, 16 háziorvosi rendelő, és 13 tanintézet- iskola, óvoda- épületének a felújítására.
Idén módosították a kiírást, így már nemcsak építkezésre, felújításra lehet támogatást kérni, hanem eszközvásárlásra is, így például a kultúrházakba fény-és hangtechnikát, bútorzatot, a rendelőkbe orvosi műszereket, a sportbázisokba felszereléseket, bordásfalat lehet vásárolni.
A tanórák utáni délutáni foglalkoztatásra a Diakónia Keresztény Alapítvány 50 százalékos finanszírozással száll be, a helyi önkormányzatok a szükséges összeg 25 százalékát kell előteremtsék, a többit pótolja a megye. Ebben a programban meleg ebédet és délutáni foglalkozást biztosítanak a résztvevő gyerekeknek. Idén újdonság, hogy a polgármesterek javaslatára egy nyolcadik programot is elindítanak, a vidéki könyvtárak, múzeumok, emlékszobák felújítására, felszerelésre is adnak támogatást. Tamás Sándor hozzátette, 2007 óta működik az iskolatáska program, minden előkészítős gyerek kap egy felszerelt iskolatáskát, tavaly 150 ezer lejt fordítottak erre a célra, idén is kapnak majd táskát a legkisebb iskolások.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.
Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.
Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.
Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.
Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.
Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.
Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.
Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
szóljon hozzá!