Végzetes közúti baleset történt Szárhegy és Ditró között

Olvasói felvétel

Olvasói felvétel

Hídfőnek csapódó, majd felboruló autóban vesztette életét egy gyergyószárhegyi férfi szerda délután lakóhelye közelében.

Székelyhon

2017. július 12., 21:082017. július 12., 21:08

2017. július 12., 21:092017. július 12., 21:09

A rendőrség helyszíni vizsgálatának elsődleges eredményeit ismertetve Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője érdeklődésünkre elmondta, a 43 éves szárhegyi P. T. az E578 jelzésű európai úton Gyergyóditró felől lakóhelye irányába közlekedve valószínűsíthetően a túlzott sebesség miatt egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű fölött, amely nagy erővel egy hídfőnek csapódott. Az autó a becsapódás után a tetején többször átfordulva állt meg. A balesetben a sofőr életét vesztette – közölte Incze Miklós.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Nem szavainkból, hanem tetteinkből tanulnak a gyermekek

A szülőket árgus szemekkel figyelik az óvodások, kisiskolások, kamaszok, fiatalok, és másolják viselkedésüket. Nem szavainkkal, hanem tetteinkkel nevelünk – hívta fel a figyelmet Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus Marosvásárhelyen.

Nem szavainkból, hanem tetteinkből tanulnak a gyermekek
2025. május 11., vasárnap

Az AUR szerint George Simonnak tulajdonított hamis levél terjed a közösségi oldalakon

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint hamis az a George Simionnak tulajdonított levél, amelyik ezekben a napokban terjed a közösségi oldalakon.

Az AUR szerint George Simonnak tulajdonított hamis levél terjed a közösségi oldalakon
2025. május 11., vasárnap

Nicușor Dan: a romániai magyaroknak is joguk van beleszólni abba, hogy milyen irányban haladjon az ország

Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy igyekszik a kampányban szóba állni azokkal is, akiknek az övétől eltérő a véleménye.

Nicușor Dan: a romániai magyaroknak is joguk van beleszólni abba, hogy milyen irányban haladjon az ország
2025. május 11., vasárnap

Jövő héten is kitart a szokatlanul hideg, csapadékos idő

A következő napokban szinte az egész országban szokatlan hideg lesz az a sokéves átlaghoz képest a meteorológiai szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint. A szél élénkülésére, esőkre, havas esőre, a hegyekben pedig havazásra van kilátás.

Jövő héten is kitart a szokatlanul hideg, csapadékos idő
2025. május 11., vasárnap

Nőtt a nyugdíjasok és a szociális juttasában részesülők száma is

Idén áprilisban 4.686.479 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 21.837-tel többet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2759 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból, melyeket az Agerpres szemléz.

Nőtt a nyugdíjasok és a szociális juttasában részesülők száma is
2025. május 11., vasárnap

Áramszünet lesz több Hargita és Maros megyei településen

Az áramszolgáltató előre tervezett karbantartási munkálatai miatt május 13-án, kedden ideiglenes áramszünetekre kell számítani több Hargita és Maros megyei településen – figyelmeztet a vállalat.

Áramszünet lesz több Hargita és Maros megyei településen
2025. május 11., vasárnap

Májusi fagy: mínusz 1 fok alá hűlt Csíkban

Bevált a meteorológusok előrejelzése, május derekához képest országszerte hűvös volt a szombati nap és az azt követő éjszaka. Csíkszeredában mínusz 1,1 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, de Székelyföld többi részén sem volt sokkal melegebb.

Májusi fagy: mínusz 1 fok alá hűlt Csíkban
2025. május 11., vasárnap

A legősibb szakma virágzása eleinknél

A történelemkönyvekből kitűnik, hogy a 19. század végére gazdasági-társadalmi fejlődésben Székelyföld kezdett egyre inkább leszakadni az ország nyugatibb részétől. Ám úgy tűnik, a legősibb mesterség művelésében azért igyekezett tartani a lépést.

A legősibb szakma virágzása eleinknél
A legősibb szakma virágzása eleinknél
2025. május 11., vasárnap

A legősibb szakma virágzása eleinknél

2025. május 10., szombat

Orbán–Kelemen egyeztetés: a magyar kormány meghatározónak tekinti az RMDSZ álláspontját

Telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. A magyar kormányfő erről a Facebook-oldalán számolt be.

Orbán–Kelemen egyeztetés: a magyar kormány meghatározónak tekinti az RMDSZ álláspontját
2025. május 10., szombat

Tánczos: felelős kormányra és azonnali reformokra van szükség

Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Tánczos: felelős kormányra és azonnali reformokra van szükség