
Van ahol már természetes, hogy a lakók is beleszóljanak, hogy mire menjen a költségvetés egy része, máshol csak jövőtől tervezik bevezetni. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Székelyudvarhelyen már megvalósították, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen jövőre lehet majd beleszólni a városi költségvetés elköltésébe, akkortól lesz úgynevezett részvételi költségvetés. Mit is jelent ez és miért fontos, ezekre a kérdésekre kerestük a választ megszólalóinkkal.
2020. december 16., 22:062020. december 16., 22:06
A részvételi költségvetés azt jelenti, hogy egy adott város vagy község költségvetésében egy előre elkülönített összeget a lakosság ötleteinek megvalósítására fordítanak, ennek elköltéséről mindvégig a lakossággal együttműködve dönt a városvezetés.
Nagyváradon az idei évi büdzséből 1,5 millió eurót szántak részvételi költségvetésre, ennyit bocsátottak a városlakók rendelkezésére, ennyit költenek a váradiak ötleteinek megvalósítására. Kolozsváron idén 15 darab, egyenként 15 ezer eurós projekt megvalósítását kezdték el a részvételi költségvetésből. Többek között fa- és bokorültetésre, a házak falainak élő növényzettel való bevonására, de a Kis-Szamos ágaként nyilvántartott Malomárok rendbetételére egy grafittizők rendelkezésére bocsátott fal megépítésére is pénzt szavaztak meg.
Interaktív és részvételi költségvetés is van Székelyudvarhelyen. Az előbbi azt jelenti, hogy
Mint a városháza gazdasági igazgatója, Szilágyi István a Székelyhonnak elmondta, 2019-ben hozták létre az interaktív költségvetésről szóló honlapot, amit kisebb módosításokkal más városokban is használni lehet. Az volt a céljuk, hogy a városlakókkal, de a közgazdaságot tanuló diákokkal is megértessék, hogy hogyan épül fel a város költségvetése, melyek azok a tételek, amelyek változtatni lehet.
A részvételi költségvetést 2018-ban vezették be Székelyudvarhelyen, ennek is külön honlapot hoztak létre, amelynek neve Szólj bele és ennek részeként
Ezt azt jelentette, hogy a beküldött tervek, pályázatok közül kiválasztottak hatot és ezekre 100-150 ezer lejes összeget szántak. Szilágyi István elmondta, hogy a nyertes tervek egy részét megvalósították, de vannak olyanok is, amelyek jelenleg vannak folyamatban, hiszen volt, ahol engedélyekre, a helyi tanács jóváhagyására volt szükség. Többek között átjárókat világítottak meg, de utcakönyvtár létrehozásáról szóló terv is nyertes lett.
Nálunk, de Romániában mindenhol, a beküldött tervek közül online szavazás nyomán választják ki a nyertes tervet, amelyre pénzt adnak a költségvetésből. Ez is egy jó kezdet, hiszen az emberek látják, hogy fontosak a városvezetésnek, és ezzel a módszerrel terveiket meg tudják valósítani.
– fejtette ki a gazdasági igazgató.
Csíkszereda alpolgármestere, Bors Béla, aki korábban is önkormányzati képviselő volt és a költségvetési szakbizottság tagja, a Székelyhonnak elmondta,
A városvezető kiemelte, fontosnak tartják, hogy a városlakók is jobban megértsék, hogyan működik a város költségvetésének felépítése, a bejött pénzek elköltése, illetve
„Jelenleg zajlik a jövő évi költségvetés összeállítása. Így konkrét számokról még nem tudok beszélni, nem tudjuk, hogy mekkora összeg felett rendelkezhetnek majd a városlakók. Jövőre fogjuk meghirdetni a részvételi költségvetést, a lakók pályázhatnak egy-egy tervvel, és a legjobbakat 2022-ben fogjuk megvalósítani.”
A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők decemberi soros ülésükön, csütörtökön fognak többek között a részvételi költségvetés bevezetéséről dönteni. A határozat-tervezetet a Szabad Emberek Pártjának két tanácsosa nyújtotta be, és az áll benne, hogy
A Székelyhon kérdésére az RMDSZ önkormányzati frakcióvezetője, Frunda Csenge elmondta: arra készülnek, hogy az ülésen bővebben áttárgyalják ezt a lehetőséget, egyeztessenek arról, hogy milyen módon lehet ezt megvalósítani.
– fejtette ki a frakcióvezető.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
1 hozzászólás