Választ keresnek a kérdésre: mennyi medve él Romániában?

Alulról történő szabályozás

Az alábbiakban a csúcsragadozónak besorolt fajok alulról történő szabályozásáról szeretnék néhány gondolatébresztő kérdést felvetni. Az alulról történő szabályozás gyakorlatilag azt jelenti, hogy egyes fajok egyedei kihasználják a rendelkezésükre álló, jó minőségű forrásokat, és ennek valamilyen hatása van az egyed fizikai állapotára, ami biológiai reakciókat is eredményez.

Táplálékbőség esetén azonban a folyamat fordított, megnövekszik a vemhesülési arány, és növekszik az egy anyaállatra számított alomszám is. Az egyedek szintjén bemutatott mindkét szélsőség egy bizonyos területen az illető faj populációdinamikájában is érvényre jut.

Szakszerűbben: egy generalista táplálkozási stratégiájú fajról beszélünk, melyre időszakos specializáció jellemző. A szakosodás előfeltétele azonban, hogy egy típusú táplálékforrás nagy mennyiségben álljon rendelkezésre. Ugyanakkor, generalista táplálkozási stratégia esetén nem történik semmi dráma bizonyos források bőségében bekövetkező hullámzások esetén.

Hogyan változik az állományszám?

A természet működésében van olyan harmónia, hogy minden táplálékforrás hozzáférhetőségében ne egyidejűleg legyen hullámvölgy. S ha az mégis megtörténne, hogy a növényvilág valami természeti katasztrófa miatt összeomlik, ennek hatása csak bizonyos késéssel jelentkezne a ragadozók számára. Olyannyira, hogy első fázisban legyengült növényevők formájában a ragadozók számára táplálékbőség jelentkezne. Itt jutunk el oda, hogy a medve mennyire ragadozó és mennyire növényevő? A helyzet az, hogy a Romániában készült táplálkozási kutatások kerülik a tavaszi időszakot, mely köztudottan a növényevő fajok ellési időszaka. Arra vonatkozó információ nincs, hogy a ragadozófajok a növényevő fajok állománydinamikájára milyen mértékben hatnak. Egyedül a vadgazdálkodási gyakorlat számol ilyen hatással, oly módon, hogy preventív jellegű vadászati kvótákat kérnek és teljesítenek. Mit is jelent ez? Nem mást, mint hogy

Ugyanígy a magyarországi vaddisznó-hasznosítási ráta a tavaszi törzsállománynak több mint 100 százaléka, nálunk ez az arány országos szinten 33 százalék, és a legnagyobb ragadozósűrűséggel jellemezhető Hargita, Kovászna és Brassó megyékben átlagosan 27 százalék volt a 2016/2017-es vadászati idényben.

Igaz lehet, hogy nincs mit megegyen egy generalista táplálkozási stratégiájú faj, s a specialisták egyedszáma egyidejűleg növekedhet? Elképzelhető, hogy a medveállomány 10 százalék alatti hasznosítási rátája korlátozni tudja egy olyan faj populációdinamikáját, melynek minden ivarérett nőivarú egyede évente átlagosan legkevesebb egy bocsot ellik? Ha igaz, hogy már nincsenek domináns hím példányok, melyek ellen az anyamedvék nem képesek megvédeni a bocsaikat, csökkenhet a faj utódainak túlélési esélye, következésképp csökkenhet a medve egyedszáma? Ha mégis van nagymértékű elhullás a bocsok körében, s ennek oka nem az utódgyilkosság, akkor mi? Ha a bocsok mortalitása szabályozza a populációdinamikát, mitől találnak bizonyos szervezetek annyi „árva” bocsot?

Igaz az, hogy tavaszi időszakban – az állománybecslések idején – a legnagyobb a medve mozgáskörzete? Miért vándorolhat egy felnőtt, ivarérett példány több tíz, vagy akár száz kilométert, ha folyamatosan táplálékot kap bizonyos vadászati létesítményeknél, s senki nem zavarja? El lehet-e egyáltalán zavarni a medvét olyan élőhelyről, amely neki megfelelő?

Ilyen és hasonló kérdésekre keresünk válaszokat az Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület keretében, a vadászatra jogosultakkal együttműködésben. Az alapfeltételezés az, hogy az ökoszisztémákat teljességükben szükséges vizsgálni, részletek kiragadása nélkül. Ez élőhelyek, populációdinamikák és emberi tevékenységek együttes elemzését jelenti. Erre teszünk kísérletet az elkövetkező években.

A szerző vadgazdamérnök, ÖME-elnök