Fotó: Pinti Attila
Az úzvölgyi katonai temető ügye nem a legsúlyosabb az erdélyi magyarságot sújtó támadások közül, de azért annyira fontos, mert most telt be a pohár – hangzott el az EMI-táborban csütörtökön. A hogyan továbbról megoszlanak a vélemények, de azzal mindenki egyetért, hogy az elmúlt 30 év politizálását nem lehet ugyanúgy folytatni, mint eddig.
2019. augusztus 08., 18:202019. augusztus 08., 18:20
2019. augusztus 08., 18:272019. augusztus 08., 18:27
Mi történt és mi fog történni az úzvölgyi temetőben? – ez volt annak a beszélgetésnek témája, amelyen három szervezet képviselője – Mezei János (Magyar Polgári Párt), Tőke Ervin (Erdélyi Magyar Néppárt) és Sorbán Attila Örs (Erdélyi Magyar Ifjak), valamint civilek fejtették ki meglátásaikat.
Néhány kérdésben nem volt vita: az úzvölgyében a románok megalázták a magyarságot; erőszakos eszközökkel nem szabad válaszolni az ilyen támadásokra; nagyobb közösségi fellépésre volna szükség. Elhangzott, semmi meglepő nem történt a temetőavatásra felvonuló románok részéről, ez egy évszázados, jól kigondolt stratégia része volt, amelynek célja Erdély teljes elrománosítása.
– mutatott rá Tőke Ervin. Ennek oka az, hogy nem történik igazi közösségi kiállás az atrocitásokkal szemben. Ha június 6-án ötször annyi magyar van jelen az úzvölgyi temetőnél, akkor a csendőrség – tartva egy súlyos összecsapástól – nem engedte volna a temető közelébe a Dormánfalva felől érkezőket, vélte az EMNP politikusa. Meglátása szerint az embereknek rá kell ébrednie, hogy mindenkinek megvan a feladata.
Sorbán Örs felvetette Borboly Csaba felelősségét, amint kifejtette,
Ez két dolgot jelenthet: vagy szándékosan hagyta, hogy megtörténjen, a választásokon várható szavazatokért, vagy pedig alkalmatlansága miatt képtelen arra, hogy az általa vezetett megye határait megőrizze. Hozzátette,
Mezei János elmondta, számára a legfontosabb tanulsága az úzvölgyi történéseknek, hogy semmiképpen nem szabad személyes ütközéseknek történnie. A magyarság szervezeteinek folyamatosan kommunikálniuk kell egymással, egymás érveit meghallgatva, pártérdekektől függetlenül közösen kell lépniük a közösséget érintő ügyekben, ugyanakkor nyitni kell a román többség felé is.
Rámutatott, megdöbbentette, amikor az oktatási törvényhez benyújtott módosításuk vitája során a bukaresti román politikusok nem hitték el, hogy a magyar diákok több tantárgyból kell érettségizzenek.
– fejtette ki, hozzátéve, hogy ezért kezdeményezik egy együttélési kódex elfogadtatását amelynek nemzetközi fórumokon is érvényt kell majd szerezni.
A csíkkarcfalvi Márton Róbert civilként egy kiutat lát: a közelgő helyhatósági választásokat kihasználva egy erdélyi magyar előválasztás megszervezését, hogy ennek alapján történjen a parlamenti választásokra a képviselők, szenátorjelöltek kiválasztása. Ekkor számítani lehetne arra, hogy valóban megmozdulnának a szavazók. Ellenkező esetben azért szurkol, hogy az RMDSZ ne jusson be a parlamentbe, szerinte ennek a következménye felrázná a közösséget.
Baliga Csaba szintén civilként az úzvölgyi eseményekről több nemzetközi szervet, többek között Oroszország követségét tájékoztatta. Kijelentette, ő a maga részről folytatni kívánja ezt.
Csak nemrég lett nagykorú az a fiatal, aki tegnap este életét vesztette egy balesetben Máramaros megyében, miután autójával belerohant egy házba.
Noha az okoskukák környéki állapotok rendezetlenek Csíkszeredában, a szolgáltató szerint a rendszer működik. Ők úgy látják, hogy a probléma forrása nem a telítettség, hanem a helytelen lakossági használat.
Halálra gázolt a vonat a Bákó megyei Kománfalva városában egy 17 éves lányt.
Alig kezdődött el a nyár, mi a Rádió GaGánál máris napszúrást kaptunk, és zavarunkban azt sem tudjuk, hogy grillezzünk vagy dilizzünk? Vagy esetleg mindkettőt?
Anyanyelv- és irodalomból írásbeliznek hétfőn a nemzeti kisebbségekhez tartozó végzősök, ez a nyári érettségi utolsó vizsgája.
Lezárják még egy utca bejáratát Székelyudvarhelyen hétfő reggeltől, a gázhalózat bővítési munkálatai miatt – hívja fel a figyelmet közleményében a városháza.
Két hét múlva megszűnik az áramár állami támogatása. Kinek érdemes szolgáltatót váltania? Mire kell figyelni az ajánlatok összehasonlításakor? Milyen áron adják a legolcsóbb áramot? Kik kaphatják meg a tervezett új támogatást? Cikkünkben a válaszok.
Megszokott látvány vasárnap esténként a kukákból kifolyó, és a környékén szétszóródó szemét a csíkszeredai Decemberi Forradalom-lakónegyedben.
Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.
Idén nyáron véget ér a Nyerd meg az életed, új sorozattal jelentkezett a Vezércsel és az Egy szobalány vallomása írója, Tom Hardyt, Pierce Brosnant és Hellen Mirrent pedig egy kőkemény gengsztersorozatban láthatjuk. Nyár eleji sorozatajánló.
3 hozzászólás