Fotó: CrossRoads Route11/Facebook
Jó alkalom kínálkozik arra április 20-21-én, hogy az otthon már csak lomnak számító tárgyaktól megszabadulhassunk. Erre a rétyi útkereszteződésben ötödik alkalommal megszervezett zsibvásáron adódik lehetőség.
2024. április 09., 08:452024. április 09., 08:45
Rámold ki pincédet, padlásodat, hiúdat, szekrényedet, vegyél elő minden limlomot az ágy alól, szekrény tetejéről, és hozd el – hangzik a szervezők felhívása. Ez egy bolhapiac, vagyis a feleslegessé vált használt holmira szakosodott, elsősorban magánemberek közötti árucserére szolgáló piac, ahol
Jelentkezni a crossroadsroute11@gmail.com email-címre küldött levélben, vagy a 0771 513 513-as telefonszámon lehet. Az árusítási engedély 50 lejbe kerül egy napra, a fizetés a helyszínen történik a regisztráció során.
Telt házzal ünnepelte meg Sepsiszentgyörgyön a Diakónia Keresztyén Alapítvány Idősgondozó Szolgálata az Ápolók nemzetközi napját.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két előzetes letartóztatásban levő férfi és két bírósági felügyelet alatt álló nő ellen, akiket pénzmosással, uzsorázással és zsarolással vádolnak – számolt be pénteki közleményében a vádhatóság.
Végéhez közelednek a munkálatok, így nemsokára a lakók is rácsatlakozhatnak a Kézdivásárhelyhez tartozó falvakban lefektetett gázvezetékre. Az önkormányzat találkozóra hívja az érintetteket május 15-én, szerdán a nyujtódi kultúrotthonban.
Baráti hangulatú megnyitón mutatták be pénteken este Marosvásárhelyen a városi kampányközpontot, ahol Soós Zoltán független polgármesterjelölt, a város jelenlegi vezetője és Kovács Mihály Levente, a vásárhelyi RMDSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
Elkezdődtek a műtők, valamint az aneszteziológiai és intenzív terápiás részleg korszerűsítését célzó munkálatok, beleértve a kórházi fertőzések kockázatának csökkentéséhez szükséges berendezések elhelyezését is.
A székelyudvarhelyi Bethlenfalvi úttól egészen a máréfalvi polgármesteri hivatalig ér az autósor a 13A jelzésű országúton az előbbi helyszínen zajló aszfaltozási munkálatok miatt.
Választási alternatívát kíván nyújtani a kézdivásárhelyi lakosságnak a Magyar Polgári Erő (MPE), ezért a tanácsosi lista mellett saját polgármesterjelöltet is nevesített a céhes városban.
Hiába ért el eredményeket mérnökként a szakterületén, a világ mégis a különleges arckifejezése miatt ismeri. Ő Arató András, a Hide the Pain Harold mém ihletője, akivel pénteken Csíkszeredában lehetett találkozni.
Nem mindennapi autóval baleseteztek csütörtökön a Tordához közeli Koppándon: a Facebook-posztok tanúsága szerint egy Ferrarit törtek össze.
Katonai gyakorlatot tartanak május 12-én, vasárnap a Maros és Kolozs megye határán lévő autópálya-szakaszon, ezért lezárják a közúti forgalom elől.
szóljon hozzá!