
Fotó: Beliczay László
Újabb két sepsiszentgyörgyi intézmény feliratozását kifogásolja Dan Tanasă. A „hivatásos feljelentőként” emlegetett bloggert értesülésünk szerint a Babeș–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának székházán, valamint a Tamási Áron Színház épületének homlokzatán található feliratok zavarják.
2019. március 22., 11:522019. március 22., 11:52
Tanasă azt kifogásolja, hogy a román és a magyar felirat mindkét esetben egymás mellett található, holott szerinte a magyar szövegnek a román alatt kellene lennie. Úgy tudjuk, mindkét esetben előzetes panasszal élt,
A panaszról Cziprián-Kovács Loránd egyetemi docens, a kihelyezett tagozat tanulmányi igazgatója is beszámolt a közösségi oldalon. „Na, mivel szórakozik a magyarok kedvenc jelentgetője? A BBTE sepsiszentgyörgyi cégérével! Mi bántja? Az, hogy a román és magyar nyelvű feliratok egy szinten vannak” – írja az igazgató bejegyzésében. A kihelyezett tagozat vezetői Kolozsvárra továbbították a beadványt.
Egyébként mindkét intézmény homlokzatán úgy szerepel a kétnyelvű felirat, hogy románul kezdődik, majd a név után magyarul folytatódik: Teatrul Tamási Áron Színház, valamint Universitatea Babeș–Bolyai Tudományegyetem.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke korábban elmondta, rengeteg ügy van folyamatban, amit a hivatásos feljelentő kezdeményezett, aki szerinte „a vesztünket kívánó láthatatlan rendszer látható figurája”. Az elmúlt tíz évben Kovászna Megye Tanácsához közel kétszáz kérést vagy közigazgatási panaszt fogalmazott meg, illetve tizenöt pert indított.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.
Az adóhatóság (ANAF) kedden közölte, hogy megkezdte a közel 46,8 millió lejes tartozás behajtását a Gabriel Resources Limitedtől, és kényszervégrehajtás alá vonta a cég Roșia Montană Gold Corporationben birtokolt részvényeit.
Jövőre adómentességet élveznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók – jelentette be a pénzügyminiszter a kedd esti kormányülés utáni sajtótájékoztatóján.
Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Az elkövetkező időszakban hófúvással kísért havazásra lehet számítani Hargita megyében. A megyei utakon közlekedőknek lehetőségük van bármilyen jellegű elakadás, útakadály vagy közlekedési probléma azonnali jelzésére is.
Fedélzeti kamerás videót osztottak meg a szombaton Dálnoknál történt láncbalesetről, amelyben hét autó volt érintett, és amelynek következtében négy felnőttet és egy kiskorút szállítottak kórházba.
Pert indítottak a Hargita megyei állatorvosok az állategészségügyi hatóság ellen, mert a szerződéses szolgáltatások árát évek óta nem aktualizálta a főhatóság. A tartozásokat viszont a közelmúltban részben törlesztette, hogy elkerüljön egy új pert.
Több mint 50 ezer lej értékben bírságolt, és 200 ezer lejnél nagyobb értékben foglalt le faanyagot a rendőrség a múlt héten zajló erdészeti ellenőrzési akció során Hargita megyében.
A rendőrség büntetőeljárást indított kedden gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt a nagyszebeni ötcsillagos hotelben az úszómedence fölötti gipszkartonmennyezet beomlása nyomán megsérült hat személy ügyében – közölte a Szeben megyei rendőrség.
6 hozzászólás