
Közösen oldanák meg a problémákat
Fotó: Beliczay László
Székelyudvarhely és a környező községek együttműködését szorgalmazta Derzsi László, az RMDSZ helyi polgármesterjelöltje, valamint több térségbeli vezető.
2020. szeptember 22., 15:052020. szeptember 22., 15:05
„Gyakorlatilag együtt él a város a vidékkel és ennek vezetői szinten is vissza kell tükröződnie, hiszen vannak olyan helyzetek, döntések, illetve kapcsolódási pontok, amelyeket nem szabad Székelyudvarhely egyedül kezeljen. Nem mindegy, hogy egy 34 ezer fős közösségről beszélünk vagy egy több mint 100 ezer fős régióról, Udvarhelyszékről” – jelentette ki egy keddi sajtótájékoztatón Derzsi László, az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje.
Az eseményen jelen lévő és újrázni készülő polgármesterek közül először Bálint Elemér Imre, Oroszhegy község vezetője szólalt fel, aki az összefogást és egy regionális fejlesztési stratégia kidolgozását szorgalmazta. Sándor József felsőboldogfalvi polgármester a közszállítás hatékony megszervezését említette az egyik legsürgetőbb megoldásra váró problémaként. Ennek érdekében szerinte fejlesztési társulásba kell tömörüljenek a községek. Kovács Lehel farkaslaki polgármester a települések közötti bicikliutak fontosságát hangsúlyozta, ami egyrészt a helyiek számára jelentene közlekedési alternatívát, másfelől a turistáknak is be lehetne mutatni a térséget. Ehhez a véleményhez csatlakozott Nagy Attila, Zeteleka vezetője is, aki elmondta, a vidékről ingázók, illetve a városi kirándulók számára is hasznos lenne a kerékpárút.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a hét folyamán országszerte végzett ellenőrzései során 1080 bírságot szabott ki, összesen több mint 6,6 millió lej értékben – tájékoztatott szombaton az intézmény.
Szarvas, farkas, medve, őz és vaddisznó, vagyis az Erdélyben is élő nagyvadak díszítik a székelykeresztúri Hubertus Vadásztársaság nemrég felavatott zászlaját. A társulat vezetősége közli, hogy csapatuk összetartozását is szimbolizálja a lobogó.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
szóljon hozzá!