Vasárnap este ért véget a Nagyszebenben tartott XVIII. népi mesterségek országos versenye, ahol Udvarhelyszéket három tanuló képviselte. Az ügyeskedő cimborák munkáit három első díjjal jutalmazta a szakmai zsűri.
A székelyudvarhelyi lakótelepek terei, lépcsői annyira megkoptak és megrongálódtak az évek során, hogy helyenként balesetveszélyessé váltak.
Székely Mózes erdélyi fejedelem mellszobrát avatták fel vasárnap Felsősófalván. Az emlékművet közösségi összefogással állították fel.
A víztisztító berendezés meghibásodása miatt felfüggesztette egy fürdőhely tevékenységét a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság. Több mint tíz strandot és fürdőt ellenőriztek.
Ismertette a hétvégén az amerikai székhelyű Előfutár Szövetség a 2013. évi Székely Előfutár Ösztöndíj kedvezményezetteinek névsorát.
Egyik percről a másikra érkezett 2005-ben az a nagy mennyiségű csapadék, mely óriási pusztítást eredményezett egész Udvarhelyszéken, különösen Udvarhelyen és a Nyikó menti falvakban. A veszteség ellenére sikerült felállni és újrakezdeni.
Ismét közterületen sétálgató lovakat fogtak be a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalának munkatársai.
Közvitára bocsájtották azt a jogszabálytervezetet, amely értelmében régiós központokba rendeznék át a megyei mentőszolgálatokat. A tervezet szerint a Hargita Megyei Mentőszolgálat a marosvásárhelyi központú középső régióhoz tartozna.
Üdvözli az oktatási tárca azt a javaslatot, miszerint maximális értéket szabnának a diákoknak megtérítendő ingázási költségekre. Előző tanévben az ingázási költségek harminc százalékát fizették ki a diákoknak, az adósság Hargita megyében 1,3 millió lejes.
Kis lépésekben, de kitartóan kapaszkodik felfelé a fekvőbringás Szabó Zoltán (Kobra) a Pamír-hegység köves útjain. Az udvarhelyi utazó múlt hétfőn repült át Iránból a tádzsik fővárosba, Dusanbéba.
Amióta Székelyudvarhely Csíkszereda felőli kijáratánál, a Norada Rt. előtti útszakaszról eltávolították a forgalmat lassító fekvőrendőrt, sok fejfájást okoznak a környéken lakóknak a házaik előtt elhaladó teherautók.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Falunapot tartanak vasárnap Zeteváralján, a Zetavár Panziónál.
Szeptember 20–22. között ötödik alkalommal ül gyümölcsünnepet Udvarhelyszék.
Népes vásárlóközönség előtt nyílt meg csütörtök délután a Merkúr áruházlánc legújabb üzlete Székelyudvarhelyen, a Bethlen Gábor utcában.
Rengeteg turista látogatott el Székelyudvarhelyre a nyári szezonban. Olyan is van, hogy naponta közel százan kérnek útmutatást a városközponti információs pont dolgozóitól.
Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala augusztusban is minden szombaton megrendezi a Nyári esték nevű zenés, művészi esteket a város sétaterén, illetve a Bethlen-negyedi parkban.
Az új forgalmi rendet több mint egy hónapja bevezették Székelyudvarhelyen a Városháza tér körül, de vannak még autósok, akik megszokásból vezetnek.
Kevés diáknak kellett részt vennie Hargita megyében a pótérettségi első részén, azaz a kompetenciavizsgákon. A tét nélküli vizsgákon voltaképpen csak távolmaradás esetén lehet megbukni, közel húsz pótérettségizőnek ez mégis összejött.