
Fotó: Pál Árpád
Lukácsi Katalin ügyvéd vette át Albert András helyét a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) kuratóriumának elnöki tisztségében. Erről, illetve a jubileumi arculatváltásról tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön az alapítvány székhelyén.
2016. november 24., 19:242016. november 24., 19:24
„A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány abból az igényből született, hogy az udvarhelyi vállalkozók olyan irányba tegyenek erőfeszítéseket, hogy egy élhetőbb, kényelmesebb, jobb hangulatú városban éljünk” – mondta Albert András alapító és leköszönő kuratóriumi elnök, a BAP Agency vezérigazgatója. Szerinte amit eddig lehetett, sikerült is megvalósítani, hiszen „szinte zéró tőkéből eljutottunk oda, hogy van székhelye, vannak alkalmazottai, vannak támogatói, vannak adományozók”. Úgy érzi, tíz év után arculat- és vezetőváltásra is szükség van. Örömmel adja át helyét Lukácsi Katalinnak, meggyőződése, hogy így jó kezekbe kerül a kuratórium.
Lukácsi Katalin elmondta, megtiszteltetés számára, hogy elnökként segítheti az alapítvány munkáját. A jövőben arra szeretne hangsúlyt fektetni, hogy a munkatársak és a kuratórium tagjai között erősítsék a kapcsolatot, hogy még hatékonyabban tudjanak együttműködni. Korábban is részt vett civil kezdeményezésekben, de úgy gondolja, az alapítványnál profi munka folyik, így a jövőbeni fejlődés kihívás számára – tette hozzá.
A régi logó azokat az épületeket emelte ki, amelyek az adományozás, a jótékonykodás kultúrájából nőttek ki, mert adományokból és kalákából épültek fel – mondta Csáki Rozália ügyvezető igazgató. Most van egy dinamizmus a közösségi alapítvány életében, amit az új szimbólumnak is tükröznie kell. Az új cégér kevésbé figuratív, stilizált szívmotívumokból áll össze, kissé népies formát öltve. „A jövőre nézve az a fontos, hogy a jótékonyság szellemiségét még közelebb vigyük az emberekhez, tudjunk együttműködéseket létrehozni, erősíteni és működtetni a közösségi célok érdekében” – hangsúlyozta Csáki Rozália. Azt szeretné, ha az emberek úgy gondolnának a jótékonykodásra, mint egy ajándékozásra, amelyet lehetősége szerint bárki megtehet, hiszen éppen olyan értékes a kétkezi munka, mint egy nagyobb összegű adomány.
A közösségi alapítvány által meghirdetett pályázatra nem érkezett be olyan munka, amivel azonosulni tudtak volna – mondta el kérdésünkre az ügyvezető. Így a logó elkészítésére Kiss Emőke grafikust kérték fel, akivel korábban már többször is dolgozott az alapítvány.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!