Székelyudvarhelyen összesen nyolc, légitámadás, bombázás, háború esetén használatba vehető óvóhelyet tartanak számon a polgármesteri hivatalban. A városközponti óvóhelyek egyike éppen a városháza alatt található.
2016. december 29., 13:012016. december 29., 13:01
A polgármesteri hivatal alagsorában egy hetvennyolc férőhelyes óvóhely található, 1896-ban az épület felhúzásakor alakították ki, megerősített faszerkezettel, padokkal van ellátva. Városházi jóváhagyással mentünk le a jelenleg használaton kívüli, de funkcióját betölteni képes óvóhelyre.
A hivatalos óvóhelyeknek vészkijárattal kell rendelkezniük, valamint nyolc centiméter vastag vasajtóval, levegőztető berendezéssel, mellékhelyiséggel – mondta Vetési Dénes, aki tizenkét évig volt a városháza polgárvédelmi felügyelője.
Az óvóhelyek falai sokkal vastagabbak, mint a hagyományos falak, a mennyezetnek például negyven centiméteresnek kell lennie. A városháza óvóhelyét az utóbbi évtizedben mindössze egyszer használták, az is egy 2006-ban lezajlott polgárvédelmi gyakorlat volt, valódi rendeltetésének megfelelően talán soha – tudtuk meg.
Egyébként az óvóhely nyirkos falai is arról árulkodnak, hogy nincsenek használatban a helyiségek. Néhány éve volt meszelés, de a közeljövőben nem újítanak rajta, hiszen a város és környéke nem tartozik a fokozott földrengésveszélynek kitett övezetbe – mondta el Ioan Pascal jelenlegi polgárvédelmi felügyelő, aki helyettesével, Abrán Zoltánnal vezetett körbe a városháza alagsorának hét helyiségében.
Az óvóhely elsősorban a hivatal munkatársai és a környéken járók védelmére szolgál. A helyiségekben padok, székek is találhatók, a villany is működik az alagsor egy részében, de eltartott egy darabig, amíg kigyúltak a lámpatestek égői. Az óvóhelyről egyébként a városháza pincéjébe lehet jutni, amit jelenleg raktárnak használnak.
A csereháti szociális tömbházak (Árpád tér 6., 7., 8., 9., 10.) pincéi is óvóhelynek voltak tervezve, ha jelenleg nem is rendeltetésük szerint használják azokat. A vonatkozó előírások szerint vészhelyzet esetén huszonnégy óra alatt kell visszaalakítani – tudtuk meg Vetési Dénestől.
A Marin Preda Gimnázium óvóhelye háromszáz embert is képes befogadni, de van óvóhely a Benedek Elek Pedagógiai Líceum könyvtára alatt is. Az óvóhelyek használhatók, de némelyik esetében jól jönne a felújítás.
A további óvóhelyeket illetően Vetési Dénes elmondta, tudomása szerint a Rózsa utcában található öregotthonnak is van megfelelően kialakított alagsora. A városi kórháznak is van óvóhelye – mondta el Lukács Antal, az intézmény főigazgatója. Vetési szerint a városközpont régi épületeinek alagsora is alkalmas arra, hogy vészhelyzet esetén bemeneküljenek oda az emberek, de vészkijárat hiányában azok nem minősülhetnek óvóhelynek.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!