
Mondhatni beterítette a határt az esővel lezúduló jégmennyiség pénteken a Nyikó-mentén.
2016. május 06., 15:002016. május 06., 15:00
2016. május 06., 15:302016. május 06., 15:30
Munkatársunk rögzítette a jégeső utáni állapotokat délután egy óra körül Farkaslaka és Székelyszentélek között.
Geréb Péter, Farkaslaka község alpolgármestere Székelyszentléleken fotózta le a májusi jégeső utáni állapotokat. A felvételeket szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátotta.
A nagyidő után Kovács Lehel polgármestert telefonon értük el. Mint lapunknak elmondta, nagyjából tíz-tizenöt percig eshetett a jég Farkaslaka térségében, ám ez is elegendő volt ahhoz, hogy a jég megálljon a földeken és az utakon. A gépjárműveken például másfél centiméter vastagságban állt meg a jég.
„Nem esett hosszú ideig a jég, de a mennyiség sok volt. Hirtelen tél lett” – fogalmazott az elöljáró.
Mint a polgármestertől megtudtuk, hívásunkig még nem érkezett kárbejelentés a polgármesteri hivatalhoz, ám nagy valószínűséggel több jármű is megrongálódott, ráadásul a termésben is kárt tehetett a jég.
Munkálatok miatt szünetelni fog a földgázszolgáltatás a Szentábrahám községhez tartozó Csekefalván – tájékoztat közleményében a gázszolgáltató.
Székelyudvarhelyen közvitára bocsátják a játéktermek működésének szabályozását érintő kérdéseket.
A környéken egyedinek számító hagyomány él Bögözben, ahol húsvét vasárnapján éjfélkor gyűlnek össze locsolni a fiatalok és zenészek kíséretében éjszaka látogatnak el a lányos házakhoz. Idén mi is részt vettünk az eseményen.
Habár az anyagiak utalásától függ, hogy mennyire sikerül haladni a munkálatokkal, jelenleg is zajlik az utcák felújítása Parajd községben. Ezen projekt miatt kellett lezárni az utat Alsó- és Felsősófalva között, ahol egy hidat fognak elbontani.
Több utcában fog szünetelni az áramszolgáltatás kedden reggel kilenc és délután négy óra között, mivel karbantartási munkálatokat fog végezni a szolgáltató – tájékoztat Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Rendszám nélküli motorkerékpárral közlekedett egy férfi Székelyudvarhelyen, egy másik pedig vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz Homoródszentmárton községben – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
Az utóbbi években ismétlődő jelenség Székelyföldön, hogy a márciusi-áprilisi felmelegedést hirtelen visszatérő fagyok váltják. Ezek komoly károkat okozhatnak a gyümölcsösökben, teljesen el is veszhet az adott évi termés.
Tűz ütött ki egy raktárban Szentegyházán, az egykori vasgyár területén. Az épületben pelettet és brikettet gyártottak. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
MR-vizsgálatok biztosításáról és a városi kórház bővítési lehetőségeiről is döntöttek a székelyudvarhelyi önkormányzat ülésén, csütörtökön. A testület egy leromlott állapotú épület megszerzésének előkészítéséről is tárgyalt.
Bekerült az országos költségvetési törvénybe a székelyudvarhelyi észak-nyugati elkerülőút projektje. Az elkerülő út megvalósításához szükséges másik fontos feltétel is hamarosan teljesülhet, ha az önkormányzat együttműködési szerződést köt a CNIR-rel.
szóljon hozzá!