Nem kerülnek veszélybe a címzetes tanárok állásai és egy Hargita megyei tanintézményre sem kerül lakat a fejkvóta rendszer bevezetése miatt – közölte Ferenc Salamon Alpár, Hargita megyei főtanfelügyelő. Azonban számos Hargita megyei iskola, napközi, főként a vidéken található kisebb tanintézmények költségvetését megviselheti a diákok száma alapján történő finanszírozás.
2010. március 01., 19:372010. március 01., 19:37
2010. március 02., 13:082010. március 02., 13:08
A tanfelügyelőség jelenleg adatgyűjtést folytat és megoldási javaslatokat vár a polgármesteri hivataloktól és a tanintézményektől. Ezek ugyanis arról is tárgyalnak jelenleg, hogy a helyi önkormányzatok mekkora részt tudnának vállalni a tanintézmények finanszírozásából. Elképzelhető azonban, hogy a következő tanévtől a szórványiskolák némelyike elveszíti jogi személyiségét, és egy másik tanintézmény alárendeltségébe kerül.
„Egy tanintézményre sem kell lakatot tenni” – mondja a főtanfelügyelő, hozzáfűzve, olyan előfordulhat, hogy például Udvarhely környéki szórványtelepüléseken egy távolabbra eső iskola vagy óvoda épületét nem oktatási, hanem más közösségi célokra fogják használni, és a gyermekek tanítását egy közeli tanintézményben folytatják. A főtanfelügyelő reményei szerint, ha a kilencedik osztály is a kötelző oktatás részévé válik, akkor ezeket az iskolákat két-három éven belül újra be tudják majd népesíteni.
Március első tíz napján nagyon kevés csapadék várható, túlnyomóan napos időre és az ilyenkor szokásosnál magasabb hőmérsékletekre lehet számítani, a nappali csúcsértékek többnyire 10 és 17 Celsius-fok között alakulnak.
A külügyminisztérium szombaton a közel-keleti biztonsági helyzet romlására hivatkozva a 8-as szintre emelte az Izraelre vonatkozó utazási figyelmeztetést a kilencfokozatú skálán, és arra szólította fel a román állampolgárokat, hogy ne utazzanak Izraelbe.
Országszerte fagyosan indult a naptári tél utolsó napja, de a legalacsonyabb értékeket – egy kivétellel – székelyföldi településeken mérték.
Gyimesben született, ma már Brassóban épít karriert a 25 éves Bârsan Claudia. Román anyanyelvű, de kiválóan beszél magyarul és angolul is. Meggyőződése, hogy a fejlődés kulcsa a bátorság, a félelem pedig inkább iránytű, mint akadály.
Pontosan mire lesz képes a Só-szoros, valamint Alsó- és Felsősófalva között tervezett árvízvédelmi rendszer, valamint mely területeket kell kisajátítani az építkezés miatt – erre kaptak választ a parajdi lakók pénteken, egy tájékoztató fórumon.
A szűrés nem csak papíron vagy „gyönyörűen csomagolt” programokban történik – jelentette ki Alexandru Rogobete miniszter pénteken.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Hargita megye tiszteletbeli nagykövete lett Borbás Marcsi. A televíziós szerkesztő és műsorvezető a 2027-es év népszerűsítésében segíti a székelyföldi megyét, amikor Európa Gasztronómiai Régiója lesz – közölte a megyei önkormányzat sajtóosztálya.
Teljes megújulás előtt áll Gyergyószentmiklóson a Virág negyed déli része, ehhez azonban le kell bontani az engedély nélkül épített garázsokat. A tulajdonosoknak május végéig fel kell szabadítaniuk az elfoglalt közterületeket.
szóljon hozzá!