A biciklis legutóbb szeptember 24-én, kedden jelentkezett telefonon – Kína közepéről, egy szerzetes készülékéről. A Góbé termékcsalád által támogatott világutazó múlt héten tekerte le nyolcezredik kilométerét, ezzel megtéve útjának egyötödét. Kobra augusztus 28-án vett búcsút az egzotikus Tádzsikisztántól, amely – iráni, felemás fogadtatása után – végre szabadabb, békésebb, barátságosabb arcát is megmutatta neki. „Nem volt tervem része ez az ország, de hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult” – írta elérzékenyülve blogján, utalva a rengeteg csodás élményre, a nagyszerű, barátságos és segítőkész emberekre, akikkel megismerkedett. Néhány nappal az ország elhagyása előtt, két tádzsik család társaságában például része volt egy igazi keleti vacsoraélményben, amely „szertartás” szépségén elámult: éhes volt, minél hamarabb szerette volna megtömni bendőjét, de a négy felnőtt és hét gyerek nyugodtan, sehová sem sietve várta be egymást. „Nem volt semmi más dolguk, megvárták egymást, lassan ettek, halkan beszéltek. Ezek az emberek a világtól távol kulturáltan ettek, viselkedtek, nálunk ezt tanítják. Nekik nem volt részük oktatásban, nem járnak templomba, pap sem jár ide. Egyszerűen csak ették vacsorájukat, hálával a szívükben, majd amikor mindenki végzett, tenyerükbe hajtották arcukat, és megköszönték. Sokáig élveztem ezt a meghittséget. A gyerekek elálmosodtak, eldőltek oldalra, majd reggel onnan ébredtek” – írta le a nyugati civilizáció számára majdhogynem elképzelhetetlen jelenetet.

Kirgizisztánba két amerikai bringás társaságában érkezett meg, a tádzsikisztáninál jobb minőségű utakon. Itt mindössze két napot töltött, ez idő alatt azonban végig a tájban, a jellegzetes életképekben gyönyörködött. „Lovon ügető telefonáló keresztezte útját a kínai kamionnak, amely kétszer hosszabb és magasabb, mint azt Európában megszoktuk, és feleakkora emberke vezeti. Az állatokat terelgető emberek itt rozsdás lakókocsikban laktak, mellettük nyugati autó parkolt, melynek ajtaja nyitva, és bömbölt a zene. Több száz éves szokások útját keresztezte a modern világ. Ehhez a világhoz találtak Tóth Árpi balkán zenéi” – írta blogján, utalva az itthoni bulikra, amelyekben az általa hallgatott zenét játszani szokták. Egy nap alatt maradt el mögötte a 4200 méter magasan fekvő, sziklás táj – az ország határátkelőjének vidéke –, s helyét fokozatosan átvette a mezős, sík terep. „.Az elmúlt napokban már felhasználtam szókincsem összes pozitív jelzőjét az itteni tájra, mostanra már ismételném magam. Kívánom minden bicajosnak, hogy egyszer jusson el ezekre a helyekre” – írta blogján.

A fekvőbringás góbé augusztus 31-én kelt át a kínai határon, harmincnapos vízuma birtokában, amelyet azóta sikerült meghosszabbíttatnia. A határon átérve azt tapasztalta, hogy az állampolgárok még kirgiz kalapot viselnek, bár kínai vonásokat hordoznak. Az első nagyobb városban, a milliós lélekszámú Kasgárban – amely jobbára ujgurok lakta régió – betömette fogát, amelyből még Kirgizisztán négyezer méternél is magasabban fekvő régiójában kiesett a tömés, amit a kerékgumi ragasztójával próbált visszailleszteni helyére. Itt beszerzett egyebek közt egy új kilométerórát is, így újra pontosan meg tudja állapítani, mekkora utat tett meg mindeddig. Azóta túlszárnyalta mindenkori napi rekordját: Ruoqiang közelében 226 kilométert tett meg egy nap alatt, a sátorhely hiányának és egy idegen váratlan ajándékának, körülbelül 2–3 kilónyi szőlőnek köszönhetően. Éppen aznap haladta meg a hétezer kilométert is – a sivatagos, elhagyatott térségben nem is csoda, hogy nehezen talált szálláshelyet.

Az éjszakázást az is nehezítette, hogy a szállodák közül csak kevés fogadhat külföldi vendégeket, azok pedig borsos áron, megközelítőleg 30–40 euró értékben kínálnak szobát egy éjszakára. A helységekben lakókhoz sem könnyű bekérezkedni, egy alkalommal rá is fázott erre az udvarhelyi bringás: Kasgártól körülbelül 85 kilométerre, egy faluban behívta őt egy ujgur férfi, ám körülbelül fél óra múlva megérkezett a helyi rendőr, majd annak a felettese. Körülbelül három órányi telefonálás, tanácskozás, útlevél-nézegetés és tört angolsággal folyó társalgási kísérlet után a rendőrségre kísérték, s ott kellett éjszakáznia, hogy reggel a kapitány is megnézze magának. Egy alkalommal sátrazáson is rajtakapták, és az előbb említetthez hasonló telefonálgatás, tolmácskeresés után el akarták küldeni. Szerencsére a rendfenntartó telefonja lemerült, így – utasítás híján – hagyták pihenni. „Ami Kínában szokatlan, az törvénytelen – vonta le a következtetést Kobra, utalva arra is, hogy nem ehetett akármelyik étkezdében, egy alkalommal például egy büfétől is elküldték a rendőrök. „Nem rossz emberek ezek a kínaiak, csak mindent felülről várnak, a fent levők meg feljebbről, és így tovább. Ha ide születtünk volna, pont ilyenek lennénk. Mindenkit a környezete tesz olyanná, amilyen. Van, aki szerencsésebb, van, aki nem. Ez a hátránya az erőszakos látszatpolitikának: tartják a sok döntésképtelen embert, és gondolom, ez sokba kerül” – elmélkedett a rendőrség elhagyása után.

Kobra és BéBike jelenleg Kína közepén karikázik, miután maga mögött hagyta a Selyemutat, egy kerékpárral igen nehezen járható szakaszt, amelyen előtte kevés magyar bringás járt. „Találkoztam egy belga fiúval, az egyetlennel, aki szembejött, és sok infója volt. Ő mondta, hogy a tibeti utat évente több ezren választják, ezt a sivatagi utat pedig csak 10–20-an” – mondta el. Hamarosan az eddiginél is magasabban, ötezer méter fölötti térségekben teker majd, Laosz felé. A sivatagban kiállt homokvihart, dermesztő hideget, de időnként talán a legnehezebb, hogy nehéz a kapcsolattartás az itthoniakkal – elmondása szerint már legalább hat hete nem hallotta lánya hangját, egy barátja közvetítésével üzenhet csak neki. „Az egyedüllét a legrosszabb, de ez az utazás most már nem arról szól, mint az elején, hogy csak egy jópofa dolog. Ez számomra egy olyan utazás, amely miatt néha egyedül kell lennem. A Selyemút izgalmait megtapasztalni együtt jár a magánnyal, az ismeretlennel, a kiszámíthatatlannal, de a felemelő élményekkel is. Nem szabad darabokra szednem, a tapasztalatok összessége a fontos, mert azok mind gazdagítanak” – ekképp értelmezte át útjának célját a Pamír-hegységben és a Selyemúton megéltek hatására.

Kobra e hét keddjén adott jelt magáról, s elmondta, bizonytalan a további kapcsolatteremtés mindaddig, amíg Laoszból Thaiföldre nem ér, ugyanis a tervek szerint az a következő állomás. A fekvőbringás további útjáról azonban hamarosan ismét tudósítunk.