
Fotó: Kristo Robert
A napokban kapta kézhez felmondási értesítését a Hargita Megyei Közpénzügyi Vezérigazgatóság 156 alkalmazottja. Közülük mégsem fognak mindenkit elbocsátani.
2013. augusztus 08., 14:322013. augusztus 08., 14:32
2013. augusztus 08., 14:552013. augusztus 08., 14:55
Hónapok óta híresztelik, hogy teljesen átszervezik az Országos Adóügynökséget, ezen belül minden megyei pénzügyi igazgatóságot. Erről a múlt hónap végén megjelent 520-as kormányhatározat rendelkezik, amely a július 30-i, 473-as számú Hivatalos Közlönyben olvasható.
Tűkön ülnek a hargitaiak
„Hargita megyében összesen 156 pénzügyi alkalmazott kapta kézhez a felmondási értesítését. Közöttük van több vezető beosztású személy, többek között én is” – nyilatkozta Kedves Imre, a Hargita Megyei Közpénzügyi Vezérigazgatóság ügyvezető igazgatója, aki kiemelte: ezek az értesítések nem jelentik azt, hogy mindenkit el is fognak bocsátani. Számítások szerint megyeszinten 80 állás valóban megszűnik (ennyi személy tehát előreláthatólag valóban munkahely nélkül fog maradni, amennyiben jelenleg be vannak töltve a kiszemelt állások), ugyanakkor az átszervezés következtében a brassói regionális központ augusztus 12-ig 90 állást fog meghirdetni Hargita megyében, amelyeket meg lehet majd pályázni.
„Mindannyian várjuk, hogy a pénzügyminisztérium honlapján megjelenjenek a felkínált állások, amelyeket kollégáim végzettségüknek megfelelően megpályázhatnak. Ha ugyanarra az állásra két vagy több személy jelentkezik, akkor versenyvizsgát kell szervezni” – magyarázza Kedves. Mivel országos hálózatról van szó, a Hargita megye számára meghirdetett állásokra más megyéből is lehet jelentkezni, és fordítva. Hargita megyében a pénzügyi igazgatóság négy helyszínén, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen összesen 464 állás volt eddig.
Ügyintézés Brassóban
A részletek egyelőre nem ismertek teljesen, az viszont borítékolható, hogy az átszervezéssel bizonyos esetekben nehézkesebbé válik az ügyintézés. „Egy egyesület például ezentúl nem Csíkszeredában, hanem Brassóban kell kérvényezzen vám- és áfamentességet abban az esetben, ha az Európai Unión kívülről kap adományt. Az engedélyezési eljárások jelentős része is Brassóhoz fog tartozni” – mondott példákat az ügyvezető igazgató. Kedves szerint Hargita megyében egyelőre megmarad a négy pénzügyi helyszín. „2015-től viszont már csak Csíkszeredára lehet számítani, a többi hargitai helyszín információs pontokká fog lefokozódni, legalábbis ezt tervezik.”
Nemcsak Hargita megyében, hanem országos szinten csökkentik a pénzügyi hivatalokban dolgozók számát, ez derül ki az említett kormányhatározatból (9-es szakasz 6. pontja), amely 27100 létszámmal – a mostaninál kétezerrel kevesebbel – számol.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!