Ami két hete még csak a szándék volt, azt most megvalósították

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Egy lépéssel közelebb kerültek az erdők és a legelők megmentéséhez Szentegyházán, ahol hétvégén egyesületet alapítottak, amelyhez már több száz területtulajdonos csatlakozott. Nyár elejétől őriztetnék az erdőket.

Fülöp-Székely Botond

2017. január 30., 20:372017. január 30., 20:37

2017. január 30., 20:382017. január 30., 20:38

Az egyesület célja, hogy őriztetni lehessen az erdőt, gazdálkodhassanak az onnan származó javakkal, valamint pályázhassanak például facsemeték ültetéséért – fejtette ki Lőrincz Csaba szentegyházi önkormányzati képviselő, a projekt ötletgazdája, akit a szervezet vezetőtanácsába is beválasztottak a vasárnapi alakuló ülésen.

Mint mondta, eddig mintegy 230–240 erdő- és legelőtulajdonos csatlakozott a közbirtokossághoz hasonlítható szervezethez, ők nagyjából a területek egyharmadát birtokolják. Még legalább ennyi emberre számítanak, akik ugyan belépnének az egyesületbe – néhányan ezt szándéknyilatkozatban is jelezték –, de még ellenőrizni kell birtokleveleiket.

Olyanok is vannak köztük, akiknek a régi egyesület vezetősége nem adta vissza a tulajdonukat igazoló dokumentumokat, ezért az új tömörülés vezetősége megoldást keres az iratok megszerzésére is. Lőrincz egyébként úgy véli, idővel mindenkinek csatlakoznia kell az egyesülethez, hiszen másképp nem tudják őriztetni az erdőket, és ezért büntetést kapnak a hatóságoktól.

Az egyesület alakuló ülésén az alapító tagok megszavazták a szervezet statútumát, amelyet egy jól működő közbirtokosság szabályzata alapján fogalmaztak meg – mesélte Lőrincz. Ezek után héttagú vezetőtanácsot választottak, figyelve arra, hogy a településnek mind a négy – régi felosztás szerinti – részéből legyenek képviselők.

A tagok úgy döntöttek, hogy Konrád Dezsőt nevezik ki a vezetőtanács elnökévé, mivel ő nemcsak erdő- és legelőtulajdonos, hanem állatokat is tart, ráadásul személyét nem lehet összefüggésbe hozni korábbi falopásokkal. Az egyesület indulásához pénz kell, ezért a legelő- és erdőtulajdonos tagok hektáronként 100–150 lejjel járulnak majd hozzá az egyesület működési költségeihez. Ebből egyebek mellett kifizetik a zetelaki erdészetnek az erdőőrzéshez szükséges garanciapénzt, gazdálkodási tervet készítenek, valamint egy székhelyet is létrehoznak az egyesületnek.

Lőrincz Csaba megjegyezte, az egyesületnek köszönhetően reményei szerint nyártól már őrizve lesznek a szentegyházi erdők. Egyébként lehet még csatlakozni az egyesülethez, ezt bárki megteheti a helyi gazdaszervezet székhelyén, amely a polgármesteri hivatalban található – tájékoztatott Lőrincz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
Hirdetés