
Fotó: Barabás Ákos
Januárban már fogadja állandó lakóit az a farkaslaki idősotthon, amelyet panzióból alakítanak ki. Derűsen indult a magánkezdeményezés: a Sebestyén házaspár élete második szakaszát éli, magukra is gondolnak az átalakítással – jegyzik meg nevetve.
2016. november 25., 15:562016. november 25., 15:56
Nagy váltás – véli Erzsébet. Férje, Simon tettre kész és bizakodó. Folyamatosan szerzik be a speciális berendezéseket és készítik a befogadó környezetet.
Az elmúlt két évtizedben megtapasztalták: vidékünkön rövid a turistaszezon. Szeretnék a nagy, szép épületet egész évben élettel tölteni meg. Jelenlegi lehetőségeik hatvan fő elszállásolását teszik lehetővé. Ugyanakkor azt is tudják, napjainkban sok a magára maradt idős, akik nehezen látják el magukat. Gond a tüzelő beszerzése, a fűtés és a fogyó erő miatt az öngondoskodás. A Sebestyén házaspár meghitt, biztonságos környezetet kíván teremteni azoknak, akik a későbbiekben az egyesületük által működtetett idősotthonban szeretnének élni.
Akikkel eddig megosztották terveiket, megerősítették őket abban, hogy szükséges az idősotthon a magukra maradt öregeknek. A környező falvakból az iparosítással sokak gyermekei beköltöztek a városokba. Az unokákra aligha számíthatnak, sokan dolgoznak külföldön. De vannak olyan jelentkezők is, akik távoli városokból hazatérve maradék életidejüket szülőhelyük közelében töltenék, de már nincs meg a családi ház.
Erzsébet azt is elmondta: sokat töprengtek, amíg megszokta a gondolatot, hogy nem rövid időre fogadnak más-más vendégeket, hanem élethosszig tartó, szociális és egészségügyi ellátással, családias környezetben állandó lakókkal népesítik be a motelt. A váltáshoz októberben megkapták a Munkaügyi, Család- és Szociális Védelmi Minisztérium jóváhagyását.
Akadtak olyanok is, akik lebeszélték volna őket az öregotthon létesítéséről, de több érv szólt a megvalósítás mellett, mint ellene. Meglátogattak közelebbi és távolabbi hasonló intézményeket, tapasztalatokat szereztek, és jó tanácsokat kaptak. Egyetlen alkalommal hirdették meg a szolgáltatást, és máris sokan érdeklődtek a lehetőségekről. Vannak, akik másokkal is megosztanák a lakófelületet, de olyanok is jelentkeztek, akik egyedül vagy házastársukkal költöznének be.
Jelenleg az épület biztonságossá tétele zajlik. Bekerítik az udvart, áthelyezik a filagóriát, biztonsági korlátokat szerelnek fel, és zajlik a belső terek akadálymentesítése. Számos előírásnak máris megfelel az épület: a panziós körülmények kényelmet biztosítanak a harmadik generáció tagjainak. Egy, két, három és négyszobás lehetőség közül választhat, aki mellettük dönt.
Két részmunkaidős alkalmazottal kezdték meg a tevékenységet: egy szociális munkás és egy pszichológus végzettségű ügyvezető segíti az indulást. Nem kórház jellegű idősotthont képzelnek el, de orvosi rendelő és szakszemélyzet is lesz. Állandó orvosi felügyeletet igénylő betegeket nem tudnak fogadni.
Engedélyezett konyha, ebédlő és közösségi tér áll majd a lakók rendelkezésére. A tervezett átalakítás részeként felvonót is építenek. A veteményes- és virágoskertben tevékenykedhetnek azok, akiknek ehhez van erejük-kedvük. A fenntartási költségekhez való hozzájárulást a Hargita megyei idősotthonok díjszabásaihoz igazítva szabják majd meg.
„A farkaslaki idősek otthona szociális és egészségügyi ellátó intézmény megalakulásának alapgondolata, hogy minden körülmények között megőrizze gondozottjainak emberi méltóságát. Az otthon jól megközelíthető, kellemes környezetben várja lakóit. A lakószobák világosak, tágasak, felszereltek. Az intézmény teljes körű ellátást kíván biztosítani – vallja Both Tímea pszichoterapeuta, a hamarosan induló idősotthon ügyvezetője. – Jelenleg alakulóban van az ápoló szakszemélyzet – orvos, egészségügyi asszisztensek, szakápolók, pszichológus, szociális asszisztens –, amely legjobb tudása szerint végzi majd munkáját. Olyan munkatársakat választunk, akik kellő alázattal, szeretettel, együttérzéssel rendelkeznek ahhoz, hogy a nyitás időpontjáig csapattá tudjunk kovácsolódni. Az intenzív ápolás mellett a közösségi élet központja az ebédlő-társalgó, amely összejövetelek, ünnepségek, foglalkozások szervezését is lehetővé teszi. Az emberközpontúság szellemében a lélek ápolásával is naponta foglalkozni szeretnénk. Szintén fontosnak tartjuk, hogy a lakók megtarthassák és ápolják szociális kapcsolataikat a hozzátartozókkal” – összegezte az ügyvezető.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!