
Fotó: Mihai Poziumsci/Agerpres
Több ezer közigazgatási alkalmazott tüntet hétfőn a fővárosi Victoriei téren a kormány által bejelentett létszámleépítési intézkedések ellen.
2025. szeptember 15., 13:592025. szeptember 15., 13:59
2025. szeptember 15., 19:372025. szeptember 15., 19:37
A kormányépület előtt összegyűlt tiltakozók fütyülnek, vuvuzelát fújnak és nemzetiszínű zászlókat lengetnek – számol be az Agerpres.
A kormányapparátus alkalmazottai, a Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetségéhez tartozó Kormányalkalmazottak Szakszervezetének (SAALG) tagjai is beszüntették spontán a munkát, és a Victoriei téren tüntető szakszervezetekhez csatlakoztak – közölték.
A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a tüntetők 13 óra körül elindulnak a parlament elé. A tiltakozó megmozdulás 15 óráig engedélyezett.
Ringo Dămureanu, a közigazgatásban dolgozók érdekeit védő Törvény Ereje Szakszervezeti Szövetség elnöke pénteken kijelentette:
Szükség van a párbeszéd újraindítására – szögezte le a szakszervezeti vezető.
„A személyzet öregedése és a rendszerből való távozások, valamint a fiatal utánpótlás hiánya komoly veszélyt jelent a helyi közigazgatásra nézve.
„Gyakorlatilag már nem érkeznek új emberek, fiatal diplomások a rendszerbe, és
– állította a szakszervezeti vezető.
Településen belül száguldott 170 km/órával egy sofőr, amikor a rendőrök bemérték.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn lemondásra szólította fel a párt javaslatára kinevezett államtitkárokat és prefektusokat.
Egyelőre nem történt érdemi előrelépés azoknak a fellebbezéseknek az ügyében, amelyeket a Borboly Csaba és tizenkét másik ember elleni büntetőper vádlottjai nyújtottak be az elsőfokú ítélet kihirdetése után.
Hiányzik 63 millió lej Hargita Megye Tanácsának 2026-os költségvetéséből, ezért a megyei önkormányzat több területen is visszafogta a kiadásokat, miközben a fejlesztésekről sem mond le. A képviselő-testület kedden dönt a 880 millió lejes büdzséről.
Továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet a nemzetközi energiapiacon, és a közel-keleti válság, valamint a katari termelési kapacitások egy részének kiesése miatt a földgáz ára tartósan magas maradhat.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.
Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.
Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.
szóljon hozzá!