
Fotó: Barabás Ákos
2018 tavaszán Csíkszeredában a könyvesboltok legnépszerűbb könyvei Tompa Andrea és Vida Gábor művei – legalábbis ez derült ki, amikor több könyvesboltban az idei „slágerkönyvekről” érdeklődtünk.
2018. április 24., 12:352018. április 24., 12:35
Azt minden szaküzletben elmondták, hogy a technológia fejlődése ellenére
sőt több helyen is nő a vásárlók száma, a következő időszakban főleg ballagási ajándékokért látogatnak be a könyves üzletekbe. A Gutenberg és Kelevár könyvesboltokban például megtudtuk, hogy a leggyakoribb vendégek már nem az idősebbek, hanem a fiatalabb korosztály, akik körében a magyar kortárs lélektani könyvek, valamint versek a legkeresettebb.
A felnőttek körében amúgy Tompa Andreától az Omerta, Vida Gábortól pedig A Dadogás története a legnépszerűbb művek.
Ifj. Szondi Zoltán
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
szóljon hozzá!