
Kicserélnék a régi városi buszokat környezetbarátabb járművekre. Növelnék a járatok sűrűségét is. Archív
Fotó: Veres Nándor
Összesen huszonhárom, földgázzal működő autóbusz közlekedne útvonaltól függően hét-nyolc percenként, vagy adott esetben óránként Csíkszeredában. Ezeket az elképzeléseket is tartalmazzák a tömegközlekedés korszerűsítését célzó tanulmányok, amelyeket szerdán rendkívüli ülésen fogadott el a városi képviselő-testület.
2018. december 19., 21:062018. december 19., 21:06
2018. december 19., 21:102018. december 19., 21:10
Európai uniós finanszírozásból fejlesztené a csíkszeredai önkormányzat a városi tömegközlekedést, amelyhez a pályázati iratcsomót év végéig kell benyújtani. Noha idén már elfogadták a városi tömegközlekedésre vonatkozó tanulmányokat, amelyekben több jelenlegi járatot is módosítottak volna, ezúttal mégis úgy döntöttek, hogy naprakésszé teszik ezeket a dokumentációkat, és meghagynak hét járatot úgy, ahogyan már megszokták az utasok.
Mint Veres János, a városi tömegközlekedést működtető Csíki Trans Kft. igazgatója elmondta,
Továbbá lesz még két új járat, amelyek a Fürdő utca, Szeredai fürdő, Szécseny irányába járnak majd. E városrészre ugyanis jelenleg nem közlekedik autóbusz, ezt a hiányosságot pótolnák majd a projekt megvalósításával.
A városi tömegközlekedésről szóló tanulmány módosításával – amelynek korábbi változatában tizenhét, földgázzal működő autóbusz vásárlásának szükségességét taglalták – huszonháromra bővítették a környezetbarát járművek számát. Így adott útvonalakon akár hét-nyolc perces sűrűséggel is közlekedhetnek majd a legalább harminc férőhelyes járatok. A korszerűsítéshez tartozik még a komplex elektronikus rendszer bevezetése is, amely
E pályázatok összértéke 44,5 millió lej, a megvalósításuk két-három év múlva fejeződhet be. A városi tömegközlekedés korszerűsítéséhez tartozik még a távolsági buszállomás felújítása további 26,7 millió lejből, amelynek egy része a csíkszeredai helyi közszállítást fogja szolgálni, illetve az Akác utcában lévő területen a töltőállomás és garázsok, valamint javítóműhely kialakítása is.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
Az Amerikai Egyesült Államok egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román hadseregnek, az ünnepélyes átadóra szerdán került sor a 90-es otopeni-i légibázison.
Drónt észlelt a hadsereg radarrendszere szerda délelőtt az ukrán-román folyami határ közelében, a légi célpont rövid időre behatolt Románia légterébe Sulina keleti részének környékén – közölte a védelmi minisztérium.
Kültéri játszóteret avattak szerdán a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház udvarán. A létesítmény az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete által februárban szervezett jótékonysági bál bevételéből, valamint a támogatók összefogásának köszönhetően valósult meg.
Elfogtak két budapesti dílert, aki Hollandiából hozott Magyarországra több kilogrammnyi drogot vonaton – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán a police.hu oldalon.
1 hozzászólás