
Fotó: Pinti Attila
Harmincegy új állás meghirdetését hagyta jóvá Kovászna Megye Tanácsa a fenntartásába tartozó Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház számára. Az egészségügyi intézménybe többek között szakorvosok, rezidensek, orvosi írnokok és szakképzetlen munkások jelentkezését várják.
2021. január 25., 17:552021. január 25., 17:55
„Tavaly év végén több mint negyven szakembert alkalmaztunk, januárban pedig újabb harmincegy állást ajánlunk, tapasztalattal rendelkező szakembernek és kezdőknek egyaránt” – mondta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. A jóváhagyott állásokat a következő időszakban fokozatosan hirdeti meg a kórház.
A harmincegy munkahelyre a következők jelentkezését várják:
Továbbá biztosítanak állást vegyészeknek az orvosi laboratóriumba, orvosi írnokoknak az orvosi képalkotó laboratóriumba, illetve a számítástechnikai és orvosi statisztikai nyilvántartói osztályra, szakszemélyzetnek a beszerzési-adminisztrációs osztályra,
A meghirdetett állások részletei, a kötelező könyvészet és a jelentkezéshez szükséges dokumentáció listája a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház honlapján jelenik majd meg.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!