
Kívül-belül megújult a patinás épület. Tágas irodák, jó körülmények
Fotó: Gergely Imre
A 110 éves egykori iskolaépületben kapott új otthont Gyergyóalfalu Polgármesteri Hivatala. Amellett, hogy modern, tágas környezetben dolgozhatnak a tisztviselők, még fontosabbnak tartják, hogy sikerült megmenteni, teljesen felújítani és új funkciót adni a patinás épületnek.
2020. december 17., 19:312020. december 17., 19:31
2020. december 17., 19:332020. december 17., 19:33
Gyergyóalfalu központja arculatának egyik meghatározó épülete a régi emeletes iskola, amelyben már 2007 óta nem folyik oktatás. Az ingatlan szerkezete annyira meggyengült, hogy nem volt már alkalmas az oktatásra. Az épület teljes felújítást igényelt, de akkor úgy döntöttek, egy pályázati lehetőséget kihasználva a központ túloldalán álló leányiskolát újítják fel és bővítik ki, oda költöztetve a tanintézményt. Az üresen maradt emeletes iskola felújítását is szerették volna már akkor elkezdeni, és el is indult a folyamat, de a finanszírozás elapadt, csak a tetőt sikerült rendbe tenni, ezzel elejét véve a további romlásnak.
Amint Gáll Szabolcs polgármester elmondta, hosszú ideig az is kérdés volt, ha felújítják, milyen rendeltetést adjanak az ingatlannak, hiszen a beosztása, nagy termei miatt nem mindennek lett volna alkalmas. Végül
Fotó: Gergely Imre
A felújítás 2,8 millió lejes költségéből 1,4 milliót finanszírozott a kormány, a többit a helyi költségvetésből fizették ki. „Lehetett volna faragni a költségekből, például lemondhattunk volna az irodák keményfa parkettájáról, a folyosók, lépcsők is lehettek volna padlócsempéből a kőlapok helyett, de úgy gondoltuk, hogy egy ilyen a község arculatát meghatározó épületet ha felújítunk, akkor adjuk meg a módját, olyan legyen, amilyen egy ilyen létesítményhez illik” – fogalmazott Gáll.
Fotó: Gergely Imre
A munkálatok nagyobbrészt már a nyáron befejeződtek, de apróbb tennivalók még akadtak, így mostanra maradt a költözés. Most azonban már az új irodákban dolgozik a községháza 19 tisztviselője, itt fogadják az ügyfeleket.
– mondta a polgármester.
Fotó: Gergely Imre
Az új községházán a földszinten kaptak helyet a lakosság által leggyakrabban látogatott irodák, azaz a pénztár és adóhivatal, kataszter, urbanisztika, szociális iroda, az emeleten van a jegyző, alpolgármester és a polgármester irodája, valamint az anyakönyvi iroda. Szintén az emeleten található a tágas tanácsterem, mellette pedig az esketőterem. Ezt a kettőt szükség esetén egybe is lehet nyitni különböző rendezvények számára.
Fotó: Gergely Imre
Bölcsőde nyílhat a régi községházában
A költözés már megtörtént, így megürült a régi, szintén értékes történelmi épület, az eddigi községháza. Az még nem dőlt el, hogy ennek mi lesz a későbbi rendeltetése. A polgármester közölte, kikérik a lakosság véleményét, és ha lesz erre igény, akkor bölcsődét létesítenek itt. Szóba került még az is, hogy délutáni foglalkoztatót hoznának itt létre az alfalvi gyerekeknek Ezt azonban még szintén egy felújítás kell megelőzze.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!