Talán még nem késő

A többségi lakosság, a románság részéről kénytelen-kelletlen túl sokszor esik szó a másfél milliós magyar kisebbségről, a narratíva, a szövegkörnyezet pedig az esetek jelentős részében pejoratív. Egyszerűbben fogalmazva: ha a románok az erdélyi magyarokról beszélnek, írnak, vitáznak, akkor annak az esetek bántóan nagy mértékében negatív lesz a végkicsengése. Valami olyasmi, hogy

a romániai magyarok rosszak, érzéketlenek, sőt veszélyt jelentenek a román nemzetállamra, ezért lépni kell, amíg még nem késő.

És ez az igencsak leegyszerűsített forgatókönyv egy idő után alaptézissé válik az átlagpolgár számára.

Nyilván történhetne mindez másként is, csak hát a nagy számok törvénye gonosz: létszámunkból kifolyólag nem tudunk ott lenni minden ilyen párbeszédnél (kocsmaasztaloknál, televíziós műsorokban, a közösségi oldalak posztjainál, focimeccsek utáni baráti sörözéseknél…), hogy mi, magyarok is beleszólhassunk a vitába.

És már el is érkeztük Úzvölgyéhez mint napjaink lehetséges helyi „Csernobiljához”. A médiafogyasztó, illetve a Facebookon nézelődő románok többségének múlt héten összeállt a kép (igaz, rosszul, de ez kit zavar?):

Mit lehet ebben az esetben mondani? Vagy tenni? Sokat, nagyon sokat.

Elsősorban tisztázni kell minél gyorsabban, hogy az úzvölgyi történet nem két népről, hanem a nyugalmat megzavaró néhány száz provokátorról szól, akiket meg kell nevezni, és törvényes keretek között számon kell kérni rajtuk a múlt heti akciót.

Látszólag tehát elszigetelt esetként is beszélhetünk az erőszakos román temetőfoglalásról, mégis

az Úzvölgyében történteknek rá kell ébresztenie bennünket, magyarokat és románokat arra, hogy most már tényleg nem egymás gyengítésével, mi több megsemmisítésével kellene foglalkoznunk

(elég volt ehhez egy egész évszázad), sokkal inkább Románia igazi problémáinak megoldása kellene a feladatunk legyen, hiszen barát talán sosem lesz a két nép, szülőföldünk azonban kénytelen-kelletlen összeköt minket.

Mert napjaink Romániájának tényleg nem a tisztességes adófizető és törvénytisztelő magyar kisebbség kellene a problémája legyen, hanem például a többmilliós cigány kisebbség életformájának tényleges megértése, értékeinek kiaknázása, tehát felzárkóztatása. Továbbá a románokat és magyarokat egyaránt sújtó elvándorlás, illetve a lehangoló infrastrukturális, gazdasági és politikai környezet.

Ha képesek leszünk túllépni az évszázados sérelmünkön (Ó-Románia az őslakos magyarokkal együtt kapta meg Erdélyt/a trianoni döntéssel Romániához csatolták szülőföldünket, Erdélyt), akkor talán van esélyünk arra, hogy kezdjünk is valamit ezzel az országgal.

Ha nem sikerül, akkor harminc év múlva együtt fogjuk kérni a többségi roma társadalom vezetőit, hogy valamiképpen oldják fel az immár 130 esztendős ellentétünket.