
Fotó: Balázs Katalin
Jelenleg 156 lakója van a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet öregotthonnak, hatvankét ápoló vigyázza testi-lelki egészségüket, enyhíti fájdalmaikat. Az intézmény születésnapján, a névadó ünnepén tartott búcsús szentmisén pénteken sokan gyűltek össze az otthon kápolnájában.
2017. november 18., 16:302017. november 18., 16:30
„Mindig öröm az ünnep. Újra megértük az otthon születésnapját, immár a huszonegyediket. És ezt a napot szeretnénk még sok évig örömmel és tisztelettel ünnepelni” – fogalmazott Magyari Vencel, az otthon igazgatója. Bár nem tudja pontosan, hogy az intézményalapítók annak idején miért Árpád házi Szent Erzsébetet választották névadónak, de állítja, ez a lehető legjobb döntés volt.
Gyergyószék különböző településein szolgáló római katolikus lelkipásztorok érkeztek a búcsús szentmisére, őket köszöntötte a „házigazda”. Mert bár az otthonlakók között nincs jelenleg pap, nem gazdátlan a gyülekezet. A Munkás Szent József plébánia plébánosa, Korom Imre és segítője, Mihai Zoltán szolgál itt, a fíliában is. „Épületes és egyáltalán nem unalmas” prédikációt hallhattak a hívek – amint Korom Imre jellemezte az ünnepi szónok beszédét.
Fotó: Balázs Katalin
A csomafalvi plébános, Ferencz Antal nem mulasztott el alkalmat, hogy a csomafalviakhoz való kötődését megemlítse, az ott tanult szófordulatokat, anekdotákat idézte, és arra is kitért, hogy a csomafalvi egyházközség megalakulásakor az első megkeresztelt gyermek neve Erzsébet volt.
A tisztánlátás előnyére is kitért: így tárul ki a perspektíva, csak így lehet megérezni Isten hatalmát.
– adott hangot sokak vágyának.
Fotó: Balázs Katalin
Mint elhangzott, Szent Erzsébet maga volt a harmónia egy disszonáns világban. Élete a háromlábú suszterszékhez hasonlítható, melyet a jámborság, imádság és szeretet hármasa tartott egyensúlyban – mondta a szónok, hozzátéve: „A vallások istenhez visznek közelebb, a szeretet pedig egymáshoz.”
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
szóljon hozzá!