SZKA: Sokan vannak, akik segítenek

Már három éve szervezi a Városi Kalákát a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány. A kaláka egy önként vállalt segítségnyújtás, melyben mindenki annyit vállal, amennyit szívesen és örömmel el tud végezni.

Antalfi József

2010. október 18., 09:522010. október 18., 09:52

2010. október 18., 09:582010. október 18., 09:58

Galéria

A Városi Kaláka célja, hogy minél több közösségi teret (ahol ingyen lehet játszani vagy sportolni) adjanak vissza a lakóknak. A közösség adományából a lakószövetségekkel és a polgármesteri hivatal támogatásával, önkéntesek segítségével dolgoznak. Péter Ildikó, az alapítvány közkapcsolati menedzsere elmondta: a kampány során bebizonyosodott, hogy az udvarhelyszéki emberek kezükbe tudják venni sorsukat, képesek változtatni életterükön anélkül, hogy a kormány vagy az EU támogatására várnának. Az elmúlt két évben 14 közterületet újítottak fel 340 önkéntes segítségével, a támogatások értéke elérte az 55 000 lejt. Ezen felújítások költségeinek fedezésére hozták létre a Kaláka Kampányt.

A program 2009 nyarának végén indult. Az első hónapban 34 tagja volt, ma már közel 400-an vannak. A kampány lényege, hogy havonta az alkalmazottak egy kisebb összeggel járuljanak hozzá, de egy évig folyamatos legyen a támogatás. „A támogatási összeg 2, 3, 4, illetve 5 lej. A fizetésekből tartják vissza. Automatikusan történik, tehát nem pluszfeladat senkinek” – tájékoztatott Péter Ildikó.

„Az év lejártával mindenkinek névre szóló köszönőlevelet küldünk, és tételesen beszámolunk arról, hogy milyen összeggel támogatott az illető, mire költöttük adományát. Támogatóink nevét feltüntetjük az éves jelentésben. Szívem szerint most is mindenkit felsorolnék, de helyszűke miatt most azoknak a cégeknek a neveit sorolnám fel, melyek alkalmazottai csatlakoztak a Kaláka Kampányhoz: Bap Agency, Udvarhelyi Híradó, TigerComp Füley, Teleglob, ABC Impex, Septimia, Infopress Group, Infoprint, Elan Trio, Elan Depo, Ünver, Ünver Windor, Termolang, Akarat Szövetkezet, Maxoll, Autogrup Simo, Matrita Rt., Beta-Roll, továbbá néhány független vállalkozó. Bízom benne, hogy a Kaláka Kampányt megelőzi jó híre, így amikor megkeresünk egy cégvezetőt, gyorsan megérti, hogy nem úgynevezett ,,szponzor” segítségért fordulunk hozzájuk: csupán arra kérjük, adjon lehetőséget alkalmazottainak, hogy ők döntsék el, támogatják a kampányt, vagy nem. Remélem, a következő periódusban mind többen és többen lesznek, akik megértik: közösen és kisebb összegekkel változtatni tudunk környezetünkön” – fogalmazott a manager.

Galéria

A kalákázásokról egy kisfilm készült, amit Chris Worman, az alapítvány vezetője egy nemzetközi találkozón is bemutatott. A résztvevők később megkérdezték tőle: Udvarhely Bukarest után a legnagyobb város Romániában? „Azt hiszem ez sok mindent elmond rólunk, udvarhelyiekről, udvarhelyszékiekről. Úgy gondolom, nem kell szégyenkeznünk. Mi semmi újat nem fedeztünk fel, csak felelevenítettük azokat a hagyományokat, amelyek életképesek voltak a múltban, de megfeledkeztünk róluk” – tette hozzá az SZKA munkatársa.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.

Medvét láttak Csíktaplocán
Medvét láttak Csíktaplocán
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este
2026. október 17., szombat

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását
2026. október 17., szombat

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
Hirdetés